Elhunyt a rock hírességei közé beiktatott Leon Russell zenész-dalszerző

London – Elhunyt 74 évesen a Rock’n’roll Hírességek Csarnokába beiktatott Leon Russell zongorista, énekes, dalszerző a Tennesse állambeli Nashville-ben.

A zenészt a híradások szerint álmában érte a halál vasárnap. Évek óta gondok voltak az egészségével idén egy szívrohamon is átesett.

Russell a hatvanas években névtelen zongoristaként dolgozott lemezstúdiókban, nevét a hetvenes években ismerte meg a világ. Zenéjét “a gospelekből táplálkozó déli zongora boogie-rock, a blues és a country jellemezte” – idézte honlapját a BBC News.

Négyéves korától tanult zongorázni, majd baritonkürtön is játszott, és alig fejezte be a középiskolát, Jerry Lee Lewis máris leszerződtette a bandájával együtt, hogy kísérjék őt.

Egy születési rendellenesség folytán enyhébb paralízis érte a jobb oldalát, emiatt később a jobb keze kicsit lassabban reagált. Ez a csekély fáziskésés tudatosabb játékra késztette, a kettősség erősen hatott rá – mondta erről egy tavaly adott interjújában.

A hosszú hajú és szakállú zenészt a rock hírességei közé 2011-ben iktatták be. Elton John felidézte, hogy Russell “gyakorolta rá a legnagyobb hatást zongoristaként, énekesként és dalszerzőként”.

Viszonylag rövid idő jutott neki a hírnévből: a hetvenes évek sztárja volt, akinek zenéje 2010-ben kelt új életre Elton John közreműködésével, amikor együtt dolgoztak a The Union című albumon. A Rolling Stone magazin a 2010-es évek harmadik legjobb lemezének választotta a felvételt.

Pályafutása alatt Russell 35 lemezt készített, legismertebb számának az A Song For You című dalt tartják. Számos zenész feldolgozta, mások mellett a Carpenters, a Temptations, Neil Diamond, Ray Charles, Aretha Franklin és jó barátja, Willie Nelson is elénekelte.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés