Elhajtott a helyszínről a balesetet okozó derecskei férfi

Elhajtott a helyszínről a balesetet okozó derecskei férfi
© Illusztráció: Matey István
Debrecen, Derecske, Hajdúszovát – A férfi ellen segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség.

A vádlott 2016. május 9-én 18 óra 45 perc körül, kedvező időjárási és látási viszonyok között gépkocsival közlekedett Hajdúszováton. Egy útkereszteződésben balra kanyarodott, azonban a kereszteződés előtt elhelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező” tábla ellenére a behajtás előtt nem állt meg, ezért nem biztosított elsőbbséget a védett úton a sértett által vezetett személygépkocsinak. A járművek összeütköztek, majd a sértett autója az úttesten a tengelye körül megpördült és a jobb oldali árokba csapódott, végül a tetejére fordulva állt meg.

A vétlen autós 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.

Az ütközés következtében a vádlott gépkocsija leállt, azt a férfi többször újraindította, és amikor a motor beindult, elhagyta a helyszínt anélkül, hogy meggyőződött volna arról, segítségre szorul-e valaki a sértett által vezetett autóban.

A vádlott magatartásával több KRESZ-szabályt is megszegett.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a férfi ellen segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Hajdúszoboszlói Járásbíróságra. A vádiratban felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta – olvasható az ügyészség honlapján.








hirdetés