Elfogyott a segély, közös italozás után rabolta ki barátját a biharnagybajomi férfi

Püspökladány – Bíróság elé állítás keretében – az elkövetéstől számított harminc napon belül – hozott ítéletet a Püspökladányi Járásbíróság október 29-én annak a biharnagybajomi fiatalembernek az ügyében, aki közös italozás után rabolta ki barátját. A tárgyaláson a terhelt elismerte a tettét.

A dr. Szilvási László vezette büntető tanács a vádlottat rablás bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélettel szemben kizárólag a kirendelt védő jelentett be fellebbezést enyhítés érdekében, az ügyész és a vádlott tudomásul vette a bíróság határozatát. A vádlott továbbra is előzetes letartóztatásban maradt, büntetéséből legkorábban annak a 2/3 része kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra is.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott október 2-án a kora esti órákban kezdett italozni több helyi kocsmában, így hamar felélte az aznap felvett szociális segélyét, sőt a legutóbbi helyen még a kocsmárostól kölcsönkért további 2000 forintot is. Itt találkozott régi barátjával – a sértettel -, aki szintén szeszesitalt fogyasztott aznapi munkabéréből. A vádlott látta, hogy cimborájánál még van pénz, ezért amikor az éjfél után, hajnali 2 óra körüli időpontban hazaindult, utána ment. A vádlott egy sötét zugban érte utol a sértettet, akit megszólítva előbb cigarettát kért tőle, majd – miután kapott egy szálat – agresszívan felszólította értékei átadására. Ennek nyomatékául egy alkalommal, ököllel arcon is ütötte a sértettet. A megrémült személy ennek hatására azonnal átadta a maradék cigarettáját dobozostul és a pénztárcájából 21 000 forint készpénzét is, amellyel az elkövető távozott. Előtte azonban még egyszer ököllel száján megütötte a sértettet.

A helyszínről ezt követően mindketten távoztak, de a sértett, akinek felső ajkán repesztett sérülés is keletkezett, otthonába érve, feltöltötte telefonját, és azonnal értesítette a rendőrséget. A nyomozó hatóság így még aznap hajnalban őrizetbe vette a vádlottat, aki ezt követően már nem is került szabadlábra ügyének elbírálásáig.

– Debreceni Törvényszék –








hirdetés