Elfogták egy érdi házaspár feltételezett gyilkosát

Budapest – Elfogtak a rendőrök a napokban egy érdi nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly októberben megölt egy idős házaspárt Érden. A Pest Megyei Főügyészség indítványozta a nő előzetes letartóztatását – közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.

Szabó Ferenc főügyész tájékoztatása szerint a nő több évvel ezelőtt ismerkedett meg a 80 évesnél idősebb házaspárral, többször járt érdi családi házukban, egy-két alkalommal segített nekik apróbb, a mindennapi élethez tartozó teendőkben.

Tavaly október 30-án estefelé azzal ment el hozzájuk, hogy megbeszéljék a másnapi takarítást. A beszélgetést követően a nő – még pontosan meg nem állapítható indokból – a gyanú szerint a sértettekre támadt. Egy ott talált tárggyal az előszobában többször lesújtott az asszony, majd a konyhában a férfi fejére. Ezután felforgatta a házat, kutatott, majd magával vitte és elrejtette a bűncselekmény elkövetésének eszközét.

Az idős házaspár a bántalmazás következtében a helyszínen meghalt. Két nap elteltével a hozzátartozók értesítése alapján a rendőrség talált rájuk.

A bűncselekmény gyanúsítottját a nyomozók az idén júliusban fogták el – közölte a főügyész.

A nőt különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. Mivel esetében fennáll a szökés és az elrejtőzés veszélye, a Pest Megyei Főügyészség indítványt tett az előzetes letartóztatásának elrendelésére, amelyről a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája dönt – áll a közleményben.

– MTI –








hirdetés