Elfogadták a költségvetést

Nyíracsád – A nyírségi
község önkormányzatának
képviselő testülete hosszas
egyeztetés után elfogadta a
település 2009-re vonatkozó
költségvetését.


Az 592 millió forintos bevételi és
kiadási főösszegű
költségvetés bevételi
oldalát 60 millió forintos
folyószámla hite terheli. – A
szűkösebb anyagi lehetőségek
és a szigorú
takarékosság mellett
legfontosabb feladatunk ebben az évben is az
intézmények zavartalan
működése, valamint a
kötelező feladatok ellátása
lesz.


A kiadási oldalunkat terheli a
szennyvízhálózat
megépítéséhez felvett
fejlesztési hitel ez évre eső
része, valamint két folyamatban
lévő kisebb beruházás
önrésze. Az előttünk
álló évben egy szerény
összeget sikerült
elkülöníteni a várható
pályázatok önrészének
finanszírozására is- tudtuk meg
Katona Gyula
polgármestertől.