Életveszélyes a fancsikai kilátó

Leszakadt a fancsikai kilátó első szintje
Leszakadt a fancsikai kilátó első szintje - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen-Fancsika – Leszakadt az építmény első szintje, lezárták a látogatók elől.

Drótkerítés, sárga nejlonszalag és életveszélyre figyelmeztető felirat állja útját azoknak a kirándulóknak, akik most fel akarnak menni a Debrecenhez közeli Erdőspusztán található fancsikai kilátóba. A néhány éve felújított, fenyőből készült építmény első szintje leszakadt.

Juhász Lajos, a fenntartó Nyírerdő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese érdeklődésünkre azt közölte, hogy a csaknem 30 éves szerkezet mellvéd korlátját tartó gerenda elkorhadt. A leszakadáshoz valószínűleg vandálok is hozzájárultak. A cég a statikai vizsgálatok elvégzése után dönt a helyreállításról, felújításról, amire legkésőbb a nyár közepéig kerülhet sor – tudtuk meg.

di_fancsikai_kilato-5

Fotó: Derencsényi István

A szakember szerint a szóban forgó területet idén csak korlátozottan lehet látogatni, mivel a kilátó melletti fenyőfákat – a szú okozta károk miatt – kivágják, majd újratelepítik az erdőt. Ezért a természetjárók türelmét, megértését kérik. Juhász Lajos az erdőspusztai panorámát megcsodálni akaró kirándulóknak addig is az új Hármashegyi kilátó felkeresését ajánlotta.

HBN–OCs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés