Életmesékkel Moszkvában

Akt.:
Életmesékkel Moszkvában
© Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Kocsis Fülöp érsek-­metropolita és a Lautitia kórus „közvetített” a családvédelmi szervezetek között.

Érdekes kapcsolatfelvétel helyszíne volt a közelmúltban az orosz főváros, ahol a Debreceni Mosolyvirág Nagycsaládos Egyesület vezetője, illetve a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája, valamint a debreceni Lautitia Kamarakórus vendégeskedett. Látogatásuk céljáról az egyesület elnökét, Radnainé Filep Ildikót kérdeztük.

Közvetítő a vallás

Az ezredfordulón alakult civil szervezet vezetője elmondta, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének önálló jogi személyiséggel rendelkező tagjaként a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének is tagja egyesületük. Ez tette lehetővé a moszkvai utazást, ugyanis a magyar állam támogatásával a KCS­SZ minden évben több ilyen utazást szervez. Tavaly Észtországba, Angliába és Németországba, idén Oroszország mellett Lett­országba mehettek a tagszervezetek képviselői, áprilisban pedig Lengyelország lesz a következő úti cél. Visszatérve a Mosolyvirágra, az elnöknő szerint azért kapták a debreceniek az Oroszországi felkérést, mert az egyesület által 9 éve elindított életmesék gyűjtése, illetve közzététele mutatkozott a legmegfelelőbb összekötő kapocsnak a két ország szervezetei között. A gyakorlat ugyanis az, hogy a kiutazó delegációt az utazás lehetőségét megkapó szervezet állíthatja össze. Ebben az esetben Radnainé a KCSSZ vezetőjét, Pataki Jánost, illetve két projektkoordinátort hívott meg, utóbbiak jelenléte a tolmácsolásnál aranyat ért.

Ám hátra volt még az életmesék megfelelő töltetű prezentálása, amihez végül a debreceni a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola vegyeskarát, a Lautitiát választotta, és így kézenfekvő volt Kocsis Fülöp érsek-metropolita meghívása is, hiszen szellemiségében a görögkatolikus egyház áll a legközelebb az orosz ortodox egyházhoz. Emellett Kocsis Fülöp a hangjával is erősítette a kórust, amikor a magyar nagykövetségen fellépett.
A kint eltöltött napokról az elnöknő elmondta, a program megszervezésben a Balassi Intézet moszkvai képviselete, illetve a nagykövetség segített nekik. Az időpont kiválasztásában szerepet játszott nemzeti ünnepünk, így március 15-én a Lautitia a korábban a debreceni Bartók-kórusverseny nagydíját megnyerő Vesna gyerekkórussal közösen adott hangversenyt a moszkvai magyar nagykövetségen. Ezt az érzelmi töltést használták fel arra, hogy a legérdekesebb életmeséket oroszra fordítva kicsit közelebb vigyék a hallgatósághoz a „hétköznapi” magyar történelmet. Egyben ezzel példát akartak mutatni, hogyan lehet nem hivatalos formában feltárni a múltat, megörökíteni az elődök tetteit, ami egyébként Oroszországban még mindig nem túl gyakori.

moszkva2

Fotó: Magánarchívum

Orosz életmeséket várnak

Ennek elősegítésére orosz nyelvű pályázati felhívást is osztogattak, biztatva az ottaniakat „életmeséjük” megírására, amellyel ők is részt vehetnek az évenkénti pályázaton, melynek díjkiosztóját már négy esztendeje a parlamentben rendezik meg.

A magyar delegáció járt egy anyaotthonban és különböző megbeszéléseket folytatott, így például találkoztak Dmitrij Szmirnov ortodox prelátussal, a Patriarchátusi Családügyi, Anyaság- és Gyermekvédelmi Bizottság elnökével. A beszélgetésükről egyórás tévéfelvétel készült, melyet a világon minden orosz ortodox közösség láthat majd. Radnainé hozzátette, Oroszországban nagyon gyerekcipőben járnak a civil szervezetek, ezért az ilyen feladatok ellátása még az egyházra hárul, bár közvetve állami segítséget is kapnak.

A magzatvédelemért

Az ENSZ Család Világkongresszusának volt elnöke, Alekszej Komov ajánlására három­órás megbeszélést folytattak az Életért elnevezésű, 1200 oroszországi élet- és családvédelmi projekt ernyőszervezeteként működő társaság elnökével, Szergej Csesznokovval. A közös pont az abortusz elleni küzdelem volt, ami a Mosolyvirág, illetve a NOE számára is elsődleges feladat.

A magyarok megtudták, Oroszországban annyi terhességmegszakítás történik, mint gyerekszülés, azaz nagyon fontos témakörről van szó. Ehhez kapcsolódva hívta fel a figyelmet a debreceni egyesület elnöke szombati akciójukra, amely a mai magzatgyermek-világnaphoz kapcsolódik: az egyesület tagjai fehér szalagot viselnek majd és szórólapokat osztogatnak elsősorban a Nagyerdőn, főleg a fiatal pároknak.

Égerházi Péter








hirdetés