Életet menthet a szűrés

Akt.:
Az emlőszűrés eredményeiről tartottak előadásokat
Az emlőszűrés eredményeiről tartottak előadásokat - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Teljesen meggyógyulhat az a beteg, akinél időben felismerik az emlődaganatot, ezért fontos a szűrés – hangsúlyozzák a szakemberek. A Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban tartott konferencián a diagnosztika és a kezelés újdonságait mutatták be.

– Az integráció után a Klinikai Központ és a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház onkológiai ellátása egységes szakmai vezetés alatt működik. Egységes szemlélet szerint, központi onkoteamek dolgoznak a leghatékonyabb betegellátás érdekében – hangsúlyozta a rendezvény megnyitóján a Klinikai Központ elnöke.

Berényi Ervin elmondta: a betegút követése, a radiológia, a szűrés, a szövetvizsgálatok és a komplex diagnosztika csak akkor lehet eredményes, ha szervesen illeszkedik az onkológiai ellátásba.

Magyarországon évente 5000-6000 új emlődaganatos megbetegedést fedeznek fel, és körülbelül 2000-en halnak meg a betegség következtében.

Árkosy Péter az egységes onkológiai ellátás vezetője megnyitóbeszédében a szűrés fontosságára hívta fel a figyelmet.

A szervezett emlőszűrés 15 éve kezdődött Magyarországon, a 45 és 65 év közötti nőket kétévente hívják a vizsgálatra. A szakemberek szerint az lenne az ideális, ha a behívottak 70 százaléka elmenne a szűrésre, az országos átlag azonban 50 százalék alatt van.

Ehhez képest sokkal jobb a helyzet Debrecenben, a Kenézy Emlőcentrumban több mint 60 százalékos a részvételi arány.”

– Ezen a területen van, mit javítani Debrecenben és a megyében is, a szűrés viszont nagyon eredményes. A kiszűrtek között nagyobb arányban vannak a kisméretű daganatok és a daganat kialakulását megelőző állapot. A korai stádiumban felfedezett emlődaganatnál a gyógyulási esély gyakorlatilag 100 százalékos. A daganat eltávolítása után, a megfelelő kezeléssel majdnem biztosra vehető a gyógyulás – fejtette ki Sebő Éva, a Kenézy Emlőcentrum vezetője.

Az emlődaganat kezelése egyre inkább az egyénre szabott terápia irányába halad.

– Az elmúlt években sok olyan gyógyszer került forgalomba, amelyek speciálisan, csak a daganatsejtek támadják, így sokkal hatékonyabb a kezelés. Majdnem minden beteg másfajta terápiát igényel. Ez a jövő – tette hozzá a főorvos.

Forrai Gábor, az Európai Emlődiagnosztikai Társaság elnöke arról beszélt, hogy az emlőradiológia sokat fejlődött az elmúlt években. Megjelent például a tomosynthesis, ami azt jelenti, hogy ezzel a mammográfián készült felvétel 30-50 darab 1 mm vastagságú szeletre bontható.

– Így sokkal egyszerűbb felfedezni a betegséget, ezzel a módszerrel 30-40 százalékkal több pici daganatot lehet megtalálni, mint a hagyományos mammográfiával.

Ez még nem egy kiforrott technika, de ez lesz a következő nagy technikai lépés a mammográfiás szűrésben”

– hívta fel a figyelmet Forrai Gábor.

Az emlőszűrés eredményei – Aktualitások, újdonságok az emlőbetegségek diagnosztikájában és terápiájában című szakmai program pénteken folytatódik a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban.

– Debreceni Egyetem –








hirdetés