Életet is menthettek az Egészségügyi Kar nyílt napján

Életet is menthettek az Egészségügyi Kar nyílt napján
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Leendő védőnők, mentőtisztek és ápolók is tájékozódhattak csütörtökön az Egészségügyi Kar nyílt napján az induló képzésekről.

Az újraélesztés, az intubálás és a vérvétel folyamatát is bemutatták, valamint az újszülött gondozás legfontosabb lépéseibe is beavatták a résztvevőket a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának nyílt napján, csütörtökön Nyíregyházán.

Az előadóteremben Sárváry Attila oktatási dékánhelyettes ismertette mások mellett a kar négy alap- és négy mesterszakát, ezek közül kiemelte a 2015 évvégén akkreditált egészségügyi tanár mesterszakot. Kitért arra is, hol helyezkedhetnek el a náluk végzett ápolók, mentőtisztek, szülésznők, védőnők, egészségügyi szervezők vagy éppen a szociális munkások. A középiskolás diákok hallhattak a külföldi gyakorlati képzési lehetőségekről, hiszen a kar mások mellett török, francia, osztrák, holland és svájci kapcsolatokkal is rendelkezik, így a kötelező gyakorlatot akár valamelyik partnerintézményben is végezhetik a diákok.

A színes diákéletről szólva a dékánhelyettes elmondta: a hallgatói önkormányzat minden évben gólyatábort, bált, farsangi mulatságot, főzőversenyt és disznótort szervez.

Nagy Miklós, a tanulmányi osztály vezetője a felvételi eljárásról beszélt, bemutatta a felvételi űrlap kitöltésének menetét, továbbá a szülők kérdéseire is készségesen válaszolt.

Az előadások után a kar épületében felállított standokon a képzésekről gyűjthettek információt a fiatalok, illetve ők maguk is kipróbálhatták, hogyan tegyenek tisztába egy újszülöttet vagy éppen hogyan élesszenek újra egy eszméletlen embert.

– Debreceni Egyetem –








hirdetés