Élénkebb gazdaságot és kevesebb balesetet hozhat a gyorsforgalmi út

Akt.:
A 4-es főutat is tehermentesítheti
A 4-es főutat is tehermentesítheti - © Fotó: Illusztráció, Kovács Péter
Hajdú-Bihar – A fejlődésben hatalmas szerepe lehet, ezért is várják, hogy kész legyen az út.

  • Mintegy 100 kilométer hosszúságban, a későbbiekben autópályává fejleszthető, 2×2 sávos, fizikai elválasztású út épülhet Törökszentmiklós, Püspökladány és Berettyóújfalu között.
  • Az M4 gyorsforgalmi út előkészítése folytatását egy megjelenés előtt álló kormányhatározat rendeli majd el, és ez emeli be a beruházást a már meglévő közútfejlesztési listába. Véglegesítés előtt van a tervezéshez szükséges forrás biztosításáról szóló előterjesztés – válaszolta kérdésünkre a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztési Zrt. (NIF) Kommunikációs Osztálya.
  • A NIF a rendelkezésre álló tervek felhasználásával már megkezdte a további tervezési feladatokra a közbeszerzési eljárás előkészítését. A tervezés – a forrás biztosítása esetén – várhatóan 2018 harmadik negyedévében indulhat meg. A kivitelezés ütemezése a tervezési, engedélyezési és egyéb feladatok (közbeszereztetés, területszerzés, régészet) előrehaladásának függvénye.

A polgármesterek által elmondottak alapján az érintett önkormányzatok örömmel fogadták Lázár János, Magyarország Miniszterelnökséget vezető minisztere bejelentését a Törökszentmiklóst Berettyóújfaluval összekötő gyorsforgalmi út megépítéséről.

A környéknek nagy előrelépést jelent majd, több cég kezdhet vállalkozásba a településeken, de a helyi vállalatoknak és lakosoknak is hasznára válik”

– jelentette ki a Napló kérdésére Kiss Tibor, Sárrétudvari vezetője. Ugyanezen a véleményen van a püspökladányi, a kabai, a földesi és a bárándi polgármester is. Mindannyian úgy vélik, az érintett településeken növekszik majd a gazdaság, ráadásul a mindennapi életet alapjaiban változtatja meg az új út. Szegi Emma, Kaba polgármestere úgy véli, egy új úthálózat nagy vonz­erő a vállalkozások számára, ezért a közútfejlesztés hozzájárul az érintett települések gazdasági helyzetének fellendítéséhez.

Biztonságosabb közlekedés

Dombi Imréné, Püspökladány polgármestere kifejtette, a 4-es és 42-es útvonalon áthaladó tranzitforgalom nemcsak baleseti, hanem egészségügyi kockázattal is jár a mai napig.

Bárándon hasonló a helyzet, a 42-esen áthaladó forgalom a balesetveszély mellett zaj-, szmog- és súlyterhelést is jelent a lakosok számára. Dr. Kovács Miklós, Báránd polgármestere elmondta, az évek során a település turizmusa számára nem hozott akkora hasznot a 42-es forgalma, mint amekkora kedvezőtlen hatással volt a helyiek mindennapjaira. Ennek következtében remélik, a gyorsforgalmi megépülésével csökkenni fog a balesetek száma és a terhelés mértéke is.

– Az új útnak köszönhetően a fővárost is gyorsabban és remélhetőleg biztonságosabban lehet majd megközelíteni.

A 4-es főúton sajnos sok tragédia történt az utóbbi időben, így egy alternatív útvonal hasznos lehet”

– hangsúlyozta Kiss Tibor. Ehhez hasonlót fogalmazott meg a bárándi polgármester is, reménykednek ugyanis abban, hogy a gyorsforgalmi miatt nem csak a településeken áthaladó teherforgalom csökken, hanem a biztonság is növekszik.

A fejlődést választották

A földek kisajátításával kapcsolatban eddig nem sok dolguk akadt az önkormányzatoknak, ugyanis – mint Dombi Imréné kifejtette – ebben a beruházók az illetékesek.

Jeneiné dr. Egri Izabella, Földes polgármestere viszont arról számolt be, hogy kezdetben volt emiatt némi konfliktus, ám a gazdák végül a fejlődést választották. Hozzátette, a beruházás pontos részleteit később ismertetik majd az önkormányzatokkal is. Sárrétudvari és Báránd vezetőinek elmondása alapján a gyorsforgalmi egyik település közigazgatási területén sem fog áthaladni, ezért a gazdáknak nem kell attól tartaniuk, hogy elveszítik a földjeiket. Ez azonban azt is jelenti, hogy az egyeztetésekre sem hívják meg a két község képviselőit.

A települések részéről ezzel szemben már több előkészítés is zajlik. Püspökladányban felkészülten várják az esetleges feladatokat, lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek a projekt sikerességéért. Bárándon iparterület létrehozásán dolgoznak, míg Földesen a már meglévő ipari park benépesedését várják, aminek a könnyebb megközelítése érdekében 169 millió forintért utat építettek.

Balogh Réka / HBN-KZS –


Beretyóújfalu - A nyomvonal már megvan, és az érintett területek kisajátítása is elkezdődött. Várhatóan 100 milliárd forintos költséggel négysávos út épül Törökszentmiklós és Berettyóújfalu között – jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Ha...

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2018. február 1-jén
Budapest - A kormány négysávos út megépítéséről döntött Törökszentmiklós, Püspökladány és Berettyóújfalu között, a beruházás várható költsége 100 milliárd forint - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten. Lázár János megerősítette, hogy Szolnokot össze kívánják kötni...