Elektronikus ügyintézés a bírósági folyamatban

Akt.:
A Debreceni Törvényszéken (képünkön) és a megyei járásbíróságokon évente több ezer ügy fordul meg
A Debreceni Törvényszéken (képünkön) és a megyei járásbíróságokon évente több ezer ügy fordul meg - © Fotó: Matey István
Debrecen – Szabálysértések esetében a folyamatban lévő ügyekben is kötelező.

A büntető és a szabálysértési eljárásokban is megkezdődött január 1-jén az elektronikus kapcsolattartás. Számos peres iratanyagot elektronikusan kell benyújtani a jövőben.

A kötelezettség azokra a büntetőeljárásokra vonatkozik, amelyek 2018. január 1. után indulnak. Az elektronikus ügyintézés bevezetésének első hónapjai főként a gyorsított eljárásokat, az előzetes letartóztatás elrendelését vagy a tárgyalás mellőzésével hozott végzéseket érintik fokozottabban.

A Debreceni Törvényszéken 2017-ben 806 gyorsított eljárás zajlott, az előzetes letartóztatással kapcsolatos ügyek száma megközelítette a 900-at, tárgyalás mellőzésével pedig 1014 eljárás ért véget – tájékoztatott Tatár Timea sajtószóvivő.

Egymillió oldalnyi papírt is kiválthat

A büntető- és a szabálysértési eljárásokban is megkezdődött január elsejével az úgynevezett elektronikus kapcsolattartás. A kötelezettség azokra a büntetőeljárásokra vonatkozik, amelyek 2018. január 1. után indulnak, a szabálysértések esetében azonban már a folyamatban lévő ügyekben is kötelező. Az elektronikus ügyintézés bevezetésének első hónapjai főként a gyorsított eljárásokat, az előzetes letartóztatás elrendelését vagy a tárgyalás mellőzésével hozott végzéseket érintik fokozottabban – hívja fel a figyelmet Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője.

Számokban

A Debreceni Törvényszéken 2017-ben 806 gyorsított eljárás zajlott, az előzetes letartóztatással kapcsolatos ügyek száma megközelítette a 900-at, tárgyalás mellőzésével pedig 1014 eljárás ért véget. Tavaly több mint 7000 büntető peres és nemperes ügyet iktattak a törvényszék és az öt járásbíróság (berettyóújfalui, debreceni, hajdúböszörményi, hajdúszoboszlói, püspökladányi) büntetőirodáiban, és összesen 27 ezer szabálysértési eljárás fejeződött be. A Debreceni Törvényszéken zajló büntetőügyekhez évente több mint egymillió oldalnyi iratot nyújtanak be az ügyfelek és a hatóságok, ez a jövőben szinte maradéktalanul elektronikus úton érkezhet meg.

Bírságolnak

A törvény értelmében elektronikus kapcsolattartást kell alkalmazniuk a jogi képviselőknek, az ügyészségnek, a rendőrségnek, a szakértői intézeteknek, az állami és a büntetés-végrehajtási szerveknek is. Az elektronikus kapcsolattartás az egyéni ügyvédekre, a kirendelt és a meghatalmazott jogi képviselőkre egyaránt vonatkozik. Ha valaki megszegi az erre vonatkozó szabályokat, akkor a bíróság a kifogás, a fellebbezés, a felülvizsgálati vagy éppen a perújítási indítvány intézését mellőzi. Ha az ügyirat azért nem kézbesíthető, mert az illető az elektronikus kapcsolattartáshoz szükséges szolgáltatásokkal – cégkapu, internet – nem rendelkezik, akkor a bíróság, az ügyészség és a nyomozóhatóság az ügyiratot papír alapon kézbesíti, és az elektronikus kapcsolattartót rendbírsággal sújthatja.

Ahol nem kötelező

Az elektronikus ügyintézés a magánvádas eljárásokban is kötelező. Az olyan magánszemélyek számára, akik az őket érintő ügyben jogi képviselő nélkül járnak el a bíróságon, nem kötelezettség, csak lehetőség. Ha az illető az elektronikus kapcsolattartás mellett dönt, akkor be kell nyújtania egy nyilatkozatot az adott bíróságon, ügyészségen vagy a nyomozóhatóságnak. A magánszemélyeknek ehhez ügyfélkapu-elérésre van szükségük. Ha valaki az elektronikus kapcsolattartást választotta, később csak akkor térhet vissza a papír alapú ügyintézéshez, ha nyilatkozik arról: az elektronikus kapcsolattartás a továbbiakban aránytalan megterhelés a számára.

A vádlott és a sértett szintén nem kötelezhető az elektronikus kapcsolattartásra, de a lehetőségük nekik is megvan erre. Kivéve, ha fogvatartottról van szó, a fogva tartás idején ugyanis az elektronikus ügyintézéshez való jog szünetel.

– HBN –