Eleget tett a Honeybeast Orosz György felkérésének

Akt.:
A Honeybeast és a humoristák
A Honeybeast és a humoristák - © Fotó: KO MEDIA STUDIO Humortársulat
Budapest – A Honeybeast énekesnője, Hernádi Judit lánya Orosz György debreceni származású humorista meghívására érkezett kedden a Magyar Rádió Márványtermébe, ahol az Orosz vezette KO Media Studio Humortársulat A legnagyobb hős című dal soraira reagált stand up sztorikkal.

A produkcióval gyakorlatilag új műfaj született, a dal sorait saját történeteikkel támasztották alá a humoristák, amit a közönség vastapssal jutalmazott.

Tarján Zsófia nagyon örült a meghívásnak és elmondta: „A kezdeményezés érdekes, az pedig, hogy a mi dalunkat választották megtisztelő. Itthon népszerű a stand up comedy, ráadásul a komikusok szorikat mesélnek, pont úgy, mint mi A legnagyobb hős című dalban, ami egy stilizált sztori. Az előadás nagyon tetszett, végig sírtam, persze a nevetéstől.

A nézők között ült a dal szövegírója, Bencsik-Kovács Zoltán is, aki elárulta: „Érdekes volt hallgatni, mert ha megkérdeznénk egy költőt verselemzés után, nem biztos, hogy azt mondaná, erre gondolt a mű születésekor. Itt viszont nagyon elkapták a fonalat a humoristák, pont ilyen történetek ihlették a dalt, amit elmeséltek. Jól szórakoztam, rengeteget nevettem.

A legnagyobb hős című dal újraértelmezését szombaton 13.00 órakor hallhatják a Kossuth Rádióban.

– KO MEDIA STUDIO Humortársulat –


Dalra „szaval” a humor-hős
Budapest - A Honeybeast A legnagyobb hős című dalának soraira reagál stand up sztorikkal a debreceni származású Orosz György humortársulatának öt férfi és egy nő tagja, a különleges kezdeményezés eredményét a Magyar Rádió szombati Rádiókabaréjában hallhatják.



Bogi, a nap szépe

Bogi nyíregyházi diáklány. Imádja az állatokat, van egy kutyája akit gyakran visz sétálni.
tovább »






hirdetés