Elébe kellene menni a parlagfűnek

Elébe kellene menni a parlagfűnek
Hajdú-Bihar – A szakember szerint a megelőzés többet ér bármilyen büntetésnél.

Határozott javulásról nem, de némi, jó irányban történt elmozdulásról már beszámolt dr. Podmaniczky Gábor, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője a megye parlagfű-helyzetét illetően. Tapasztalatai szerint az utóbbi években mintha jobban figyelnének az emberek a környezetükre, például mostanában többen lenyírják a kertjükben a füvet, függetlenül attól, hogy a hatóságok büntetnek-e az allergén gaz fertőzöttség miatt (egyébként július elsejétől igen.) A már két évtizedes, parlagfű elleni „hadviselésben” azonban sokkal hatékonyabbnak látja a felvilágosítást, a mentális téren elérhető változást, mint a büntetést.

Időjárásfüggő

– Azt mondják, nem az a város tiszta, ahol sok az utcaseprő, hanem ahol a lakosok nem szemetelnek. Ez itt is igaz. Azt kellene elérni, hogy az emberek önként vágják le a füvet, ne hanyagolják el a kerteket, telkeket. Ezt persze ki kell egészíteni szankciókkal; bár néhány éve igen magas összegű büntetéseket lehet kiszabni, vannak ügyfeleink, akik így is rendre a látókörünkbe kerülnek.

Azt is megjegyezte a szakember, hogy minden védekezés ellenére az allergiások szempontjából összességében az időjárás a meghatározó: ha az a parlagfűnek kedvez, akkor sok nő belőle és sok pollen kerül a levegőbe. Márpedig a mostani, felváltva meleg és csapadékos idő sajnos, épp e növény burjánzását segíti.

HBN

 

KERETBE

Elviszi a szárazság?

Csökmőn hosszú ideje minden évben nagyon komoly parlagfű-irtás folyik. A lakosok versenyeznek, ki tud több tövet gyökerestől kitépni a földből, a legszorgalmasabbak pedig értékes jutalmat kapnak. Idén azonban már nincs keret az akcióra, melyet kizárólag önerőből támogatott a település. A rendívül szoros költségvetésből nem tudják kigazdálkodni a szükséges néhány százezer forintot – tudtuk meg Varga József polgármestertől. Hozzátette: a falu körül a parlagfű mennyiségét csökkentheti a szárazság, ugyanis május óta csak egyszer volt valamirevaló eső arrafele; Csökmőt még az a csapadék is elkerülte, ami a szomszéd települést megáztatta. Sajnos, kukorica sem lesz, arról már elkésett az eső – jegyezte meg a polgármester.

 

Ténybox:

Megyénként egy pollencsapda gyűjti a magvakat, ez Hajdú-Biharban Debrecenben, az Új Városháza tetején van elhelyezve.

Az Országos Környezetegészségügyi Intézet (mely a Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének keretein belül működik) 2008-2011. évi parlagfű-helyzetet elemző tanulmánya megállapítja: ezen évek kisebb különbségektől eltekintve hasonlóan erős szezonnal jellemezhetőek.

„A pollenkoncentráció országos legmagasabb napi maximum értéke 2008-ban volt a legalacsonyabb (1015 db pollenszem/m3), 2010-ben pedig a legmagasabb (1684), mindkét évben Nyíregyházán. Fontos azonban, hogy az országban mért legmagasabb napi koncentráció minden évben magasabb volt, mint 1000 db pollenszem/m3 – ami erős terhelésre utal, hiszen többszörösen meghaladja a nagyon magas szint határértékét (100 db pollenszem/m3), mely felett már minden allergiásnál erős tünetek jelentkeznek” – állapítja meg az elemzés.