Elcsúsztak az olajon

Elcsúsztak az olajon

A pénteki mérkőzésre
valóban eljött Debrecenbe annyi szolnoki
drukker, hogy a vendégszektort majdnem
megtöltötték a piros-fekete
érzelmű fanatikusok.


Debreceni oldalról a szokásos
nézőszámot lehetett
regisztrálni, ám a meccs mégis
remek hangulatban telt.


A kezdést elég jól elkapta a DEKE,
látványos megmozdulásokban sem
volt hiány, a publikum pedig jól
szórakozott.


A megnyert első negyedet követően a
másodikban, főleg annak is a
végén, jobban koncentrált
Pór Péter gárdája. A
csatában a vendégek a második
félidőben kerekedtek
egyértelműen a DEKE
fölé, amikor is több szép
kosárral terhelték meg a hazai
gyűrűt, a debreceni srácok ugyanakkor
sokszor bután próbáltak meg
brusztolni a palánk közelében,
így szépen elment az Olaj.


Azt külön lehet sajnálni, hogy
bár akkor már nem volt túl sok
sansz a győzelemre, de a véghajrában
sem a debreceniek villogtak, ezért alakulhatott
ki nagyobb különbség – holott
ezen a meccsen nem volt ennyi a két gárda
között. Nem mindegy ugyanis, hogy egy
jó meccsen mondjuk 7-8 ponttal vagy
hússzal megy az ellenfél a
lefújáskor.


Mindent egybevéve a találkozó
jó hírverése volt a
kosárlabdának, ám nem
bántuk volna, ha a debreceni alakulat tesz ehhez
többet, s nem a látogatók.


 


 


 


Férfi Kosárlabda NB I A bajnokság



2009. február 27., Debrecen, 500
néző.



Vezette: Földházi, Gorka, Jakab.



DEKE – Szolnoki Olaj KK


66-88 (20-18, 16-21, 18-24, 12-25)



DEKE: Kutasi 4, Weathers 7/3, Tóth G. 5/3,
Kennerly 13, WARE 22. Cserék: TAKÁCS D.
7/3, Dagostino 8/3. Vezetőedző: Fodor
Péter.



Szolnok: TUTT 25/6, ROSS 15/3, Váradi K. 12/6,
Jurkunas 6/6, OUSMANE 28. Cserék:
Cziczás, Gaál R., Harazin 2.
Vezetőedző: Pór Péter.


Fodor Péter: Bosszant, hogy
jó esélyünk volt a győzelemre,
de sok könnyű kosarat engedtünk
ellenfelünknek, valamint olykor nem a
megbeszéltek szerint játszottunk.
Jó csapat a Szolnok, de ma lett volna
esélyünk ellenük.


Pór Péter: A jó
védekezésünknek és a
második félidőre feljavuló
támadójátékunknak
köszönhetjük a győzelmünket.


 


K.Sz.