Szabolcs-Szatmár-Bereg

2013.04.24. 19:25

A beszámolók közgyűlése

Nyíregyháza - Csaknem két tucatnyi napirendi pontot tárgyalt meg szerdai ülésén a megyei közgyűlése.

Nyíregyháza - Csaknem két tucatnyi napirendi pontot tárgyalt meg szerdai ülésén a megyei közgyűlése. A képviselők beszámolót hallhattak a megye közbiztonsági majd egészségügyi helyzetéről, az Észak-alföldi Operatív Program végrehajtásának aktuális helyzetéről, s a március 14-ei rendkívüli időjárási helyzetben elvégzett feladatokról.

A bűnüldözés területén az országos átlagot jóval meghaladó eredményt tudtunk elérni 2012-ben, a kitűzött célokat sikerült megvalósítani. A nyomozáseredményességben elért országos negyedik hely pedig jelentősen meghaladja az elvárt szintet – így összegezte a megyei rendőr-főkapitányság 2012-ben végzett munkáját dr. Tarcsa Csaba ezredes. A főkapitány a számoktól fontosabban nevezte, hogy a visszajelzések alapján jobban teljesítettek mint az elmúlt években, s a lakosságból leginkább félelmet kiváltó, a biztonságérzetet erősen befolyásoló emberölés és rablás is kevesebb történt a megyében. Ebben fontos szerepe volt a gyors és hatékony reagálásnak, a folyamatos megelőzési tevékenységnek, valamint a súlyos és következetes büntetéseknek is. A főkapitány az elért eredmények megtartását, javítását, a gyorsított eljárások adta lehetőségek hatékonyabb alkalmazását nevezte többek között az idei év fontos feladatának.

Adorján Béla (Jobbik) szerint lényeges lenne, hogy a státuszok felosztásánál, mindenki csak a saját feladatát lássa el, Halmi József (MSZP) arra kért választ, hogy milyen intézkedést tettek annak érdekében, hogy az igazságügyi boncolásra szállítás költségeit ne a családokkal fizettessék meg, dr. Helmeczy László (Összefogás a megyéért) azt kérdezte, felkészítették-e az állományt a Büntetőtörvénykönyv július elsejével hatályba lépő változásaira.

Az állomány feltöltöttsége minden szervezeti egységnél 95 százalékos, ami jelentős javulás a korábbi évekhez képest – mondta a főkapitány. Természetesen szeretnénk elérni azt az ideális állapotot, hogy mindenki csak a saját feladatát lássa el. Így például a szállítócsoport felállításával a kapitányságokat már mentesíteni tudtuk ez alól. A Debreceni Egyetemmel (csak ők végezhetnek igazságügyi boncolást) kötött megállapodás értelmében bűncselekmény esetén a halott elszállításának, boncolásának és hazaszállításának költsége nem terhelhető át a családra, arra a főkapitányság által fizetett összeg nyújt fedezetet – hangsúlyozta Tarcsa Csaba.

Kerekes Miklós (Fidesz-KDNP) véleménye szerint a településőrség a polgárőrökkel karöltve sokat tehetnek a település közbiztonságának javítása érdekében. A Vásárosnaményban 300 embernek munkát adó adatfeldolgozó központ építésével kapcsolatban feltett kérdésre a közgyűlésen jelen lévő Lajtár József vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány-helyettes, gazdasági főigazgató válaszolt. – December 31-éig megépül az új központ, majd a kötelező felkészítést követően január második felében, februárban elindul a munka. A vezérőrnagy hozzátette azt is, a jelenleg 300-as létszám a jövőben bővíthető lesz. Az országos rendőrfőkapitány-helyettes országosan is kiemelkedőnek és elismerésre méltónak nevezte a megyei főkapitányság munkáját.

S ha már elismerés: a megyei közgyűlés Bronz Emlékérme kitüntetést adományozott a márciusi rendkívüli időjárási helyzetben kimagasló tevékenységéért és helytállásáért Gyenge László tűzoltó őrnagynak, Koczkás Zsolt tűzoltó századosnak, Kormos László rendőr ezredesnek és Tarnótzky Ákos rendőr alezredesnek.

A március 14-én bekövetkezett helyzetet semmilyen más jellegű eseményhez nem lehet hasonlítani, a térségben élők még nem találkoztak hasonló kiterjedésű, intenzitású és váratlan katasztrófával. Nem lehet továbbá hasonlítani olyan körülményekhez, katasztrófahelyzetekhez sem, melyek minden évben kisebb, vagy nagyobb mértékben megismétlődnek – áll Csepely Zsigmond tűzoltó ezredes, a Katasztrófavédelem megyei igazgatójának értékelésében.

A tíz oldalas nagyon részletes, napokra és feladatokra, végrehajtó szervezetekre bontott beszámolóból kiderül: már 14-én 14 fővel felállították a megyei veszélyhelyzet-kezelési központot. A kezdeti időszakban jellemző volt az információhiány, nem lehetett pontosan tudni az áramszolgáltatásból kiesett települések és háztartások számát, amit az ónos eső és 100 km/órás szél tovább súlyosbított. Összességében 96 település több mint 80 ezer fogyasztóját érintette az áramkimaradás. Az ivóvíz és szennyvíz szolgáltatás biztosítása, a melegedő helyek ellátását tekintették a legfontosabbnak, valamint nagy teljesítményű aggregátorokkal segítették a településeket. A helyreállítási munkák folyamatosak voltak, ebbe bekapcsolódott a Magyar Honvédség (MH), a HUNOR Mentőszervezet, a Pilis Mentőcsoport is. A megye lakosai számíthattak a segély szervezetek és szeretetszolgálatok támogatására is.

Azt, hogy a helyzetet ilyen színvonalon és szervezettséggel tudtuk kezelni bizonyítja, hogy a mentésben, kárelhárításban és helyreállításban együttműködő szervezetek megyei szintű irányítással képesek a feladatokat összehangoltan és eredményesen végrehajtani a lakosság, az élet és anyagi javak védelme érdekében. – összegzett Csepely Zsigmond.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!