Éjszakai Futásra fel, debreceniek!

Akt.:
Éjszakai Futásra fel, debreceniek!
© Fotó: Debreceni Kilométerek
Debrecen – Nagy népszerűségnek örvend az Éjszakai Futás, a résztvevők létszáma minden évben nő. Nem csak magyar sportolók vesznek részt a versenyen, találkozhatunk romániai, lengyel, afrikai, és szaúd-arábiai futókkal is. Idén is több mint 400 fő áll rajthoz a fényárban úszó Debreceni Egyetem előtti téren. Az Éjszakai Futás felejthetetlen élmény, szeretettel várnak minden jelentkezőt.

A Debreceni Kilométerek Sportegyesület szervezésében negyedik alkalommal kerül megrendezésre a verseny, 2015. június 20-án 21.30 – 23.30 óra között. A futás útvonalán forgalomkorlátozásra kell számítani, útlezárás nem lesz, a rendezvényre érkező autók forgalom-irányítását rendőri biztosítás segíti majd.

A futás útvonala:

Egyetem tér (rajt) – Dóczy József utcán jobbra – Móricz Zsigmond körúton jobbra – Pallagi úton jobbra – Nagyerdei körúton balra – Hadházi úton jobbra – Nagyerdei körúton jobbra – Oláh Gábor utcán jobbra – Vigadó téren jobbra – Ady Endre úton jobbra – Nagyerdei körúton balra Pallagi úton jobbra – Móricz Zsigmond körúton balra – Dóczy József utcán balra – Egyetem tér (cél).

Minden futót arra kérünk, hogy lehetőség szerint láthatósági mellényben jöjjön! Akinek van fejlámpája, kerékpáros villogó lámpája, vagy egyéb világító, eszköze, amit rögzíteni tud az öltözékén, azt lehetőség szerint hozza magával!

A rajtszámmal egy világítós karkötőt is kapnak a versenyzők. A célban pedig minden ki emlékérmet, 1 gömb fagyit vehet át a szervezőktől. Az első három férfi és női helyezett díjazásban részesül. A verseny végén a támogatók (Decathlon Debrecen, Tóth Könyvkereskedés Kft., G4 Fitness) ajándékait sorsoljuk ki.

– Tóthné Pánya Marianna –


Éjszakai futóverseny miatt változik a forgalom
Debrecen – Forgalomkorlátozás lesz a Nagyerdőn szombaton késő este egy futóverseny miatt – tájékoztatta a Naplót a debreceni rendőrkapitányság. tovább »



További hírek a Sport kategóriából






hirdetés