csúszás

2020.06.12. 19:01

Nem indul el az első magánvasút a járvány miatt

A korlátozások feloldására vár a cseheknél már régóta működő cég.

Később indítja el a Budapest–Bécs–Prága magánvasúti szolgáltatását a cseh RegioJet – tudta meg a Magyar Nemzet. A Csehországban évek óta több vasútvonalat és nemzetközi expresszbuszhálózatot működtető cég közlése szerint a tervezett június 15-i időpontban nem indítják el a vonatokat, a járványhelyzet miatti korlátozásokat követően építik ki a viszonylatot.

A cseh RegioJet magánvasút már korábban bejelentette, hogy június közepétől beveszi a menetrendjébe a Prága–Bécs–Budapest járatot. A hazai partner is magáncég lesz, ezzel megvalósulhat az első magyarországi magánvasúti szolgáltatás. A határzár és egyéb korlátozások miatt a nemzetközi közlekedési kapcsolatok – a vasúttól a közúton át a repülőjáratokig – megnehezültek, ezért megkérdeztük a céget, hogy tartják-e a korábban közölt időpontot.

Aleš Ondrůj, a RegioJet szóvivője arról tájékoztatta a lapot, hogy az eredeti terv az volt, június 14-én megkezdik a vasúti összeköttetést Prága, Bécs és Budapest között.

Ezt azonban el kell halasztani a járvány és az egyes államok által elfogadott általános utazási tilalmak miatt.

A magánvasúti társaságnál a korlátozások teljes megszüntetését várják, amint ez megtörténik, megkezdik a Prága–Bécs vonataik újbóli megnyitásának folyamatát, amely az első lépés, hogy a Budapestre közlekedő járatokat üzemeltessék. Amint meghatározzák a budapesti szolgáltatás lehetséges indulásának időpontját, értesítik a magyarországi nagyközönséget.

Az Iho.hu úgy tudja, hogy a tervek szerint egyelőre csak egy járatpárt indítanak el, ami 5.20-kor indul Prágából, fél tíz körül lesz Bécsben és 12 óra tájt érkezik a Délibe. A párja 15.45-kor indul vissza Budapestről úgy, hogy Bécsen keresztül késő este, 22.45-re Prágába érkezzen.

A cseh szolgáltató korábban azt közölte, hogy a Prága és Bécs között közlekedő vonatai közül két párat meghosszabbít Budapestig, ezek a járatok pedig már szerepelnek a 2019–2020-as menetrendben, illetve annak tervezeté­ben. A vonatok üzemeltetését Ausztriá­ban a Bécs–Salzburg vonalat gondozó WestBahn végzi majd, míg a magyar felelős a Continental Railway Solution lesz. Az utasokat azonban az utazás teljes hosszán a RegioJet utaskísérői látják majd el, és a fedélzeti szolgáltatásokat is a cég biztosítja. A csehek hangsúlyozták, hogy ez lesz az első olyan magánvasúti szolgáltatás, amely Csehországon kívül további két másik fővárost is összeköt, és ezzel alighanem az úttörők között vannak Európában is.

Az ígéretek szerint a lehető legolcsóbb jegyekkel várják majd az utasokat a RegioJet vonatán. A kedvezmények mindenki számára elérhetők lesznek, a jegyárak pedig – néhány üzleti partnertől eltekintve – azonosak lesznek egészen a vonat indulásáig.

A vonatokon három komfortszint van: a megrendelők az ülőhelyüket a standard, a relax- és a businessosztályra válthatják meg. Minden utasnak jár a helyfoglalás, kávé vagy tea, napilapok széles választéka és a fedélzeti szórakoztató portál.

Fontos tudni: Magyarországon a belföldi forgalomban a vonatok nem vehetők igénybe, a magyar jogszabályi környezet sajátosságai miatt csak nemzetközi utazáshoz válthatunk jegyet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában