Együtt: kérje vissza a város a közoktatás szakmai irányítást!

Akt.:
Debrecen – Szigetvári Viktor elnök Palkovics László államtitkárnak is üzent.

Az iskolák fenntartása mellett a közoktatás szakmai irányítását is kérje vissza Debrecen – ezt követeli az Együtt debreceni szervezete, amelynek tájékoztatóján Szigetvári Viktor, a párt társelnöke bejelentette, ennek érdekében a szervezet önkormányzati képviselője, Szegedi István, illetve a párt országgyűlési képviselői közösen fognak kezdeményezéseket tenni. Ezek célja – hangsúlyozta –, hogy a Fidesz belássa, nem működik a Klik-re épülő oktatási rendszer. Úgy fogalmazott, a megyei jogú városok 15-20 éven át jól irányították az oktatást, függetlenül attól, hogy bal-, vagy jobboldali, esetleg liberális vezetésük volt. Szigetvári a pedagógussztrájk kapcsán Palkovics László államtitkárnak is üzent, amikor azt mondta, ne fenyegesse a tanárokat munkabérlevonással, elvégre „nem egy multinacionális vállalatot vezet”, hanem az oktatás problémáit kell megoldania. Közölte továbbá, hogy támogatják a jövő heti tiltakozó akciókat, illetve a Tanítanék mozgalom pénteki két órás figyelmeztető sztrájkját is.

Fidesz: eltérő díjazást hozna

Szigetvári Viktor antidemokratikusan és antidemokratán viselkedik – írta reagálásában dr. Pósán László országgyűlési képviselő, aki szerint az ellenzéki politikus olyan feladatot akar az önkormányzatokra kényszeríteni, amit nem kívánnak visszavenni. Azért tartja antidemokratikusnak, mert ezzel a települések anyagi helyzetük függvényében eltérően díjazhatnák a tanárok munkáját, amivel sérülne az egyenlő munkáért egyenlő bért alapelv.

HBN



Sporthírek






hirdetés