Puskás Ágota egyszerre három csapatban pólózik

Akt.:
Puskás Ágota
Puskás Ágota - © Fotó: Nagy Anita
Debrecen – A debreceni vízilabdázó álma, hogy a felnőtt válogatottban is bemutatkozhasson.

A női vízilabdázás egyik nagy ígérete a 18 esztendős Puskás Ágota, aki a DVSE és a ZF-Eger színeiben három csapatban játszik. Igen, valóban három a három, ugyanis az ifjú hölgy 2011-től Debrecenben a felnőttek között, az OB I/B-ben pólózik. Az egri szakemberek 2012-ben felfigyeltek a tehetségére, ezért leigazolták a serdülő csapatba, ahol folyamatos játéklehetőséget kapott, majd a tavalyi szezonban már a nagyok között, az OB I-ben is bemutatkozhatott.

Fotó: Nagy Anita Fotó: Nagy Anita ©

A sportolónő nagyon feszített tempóban éli mindennapjait, hétfőtől szerdáig a debreceniek edzéseit látogatja, és a Fazekas Mihály Gimnáziumban tanul, majd vasárnapig Egerben tréningezik, illetve meccset játszik, majd indul a cívisvárosba, ahol szintén mérkőzése van.

Csakis vizes sport

– A vizes pályafutásom Nyíradonyban kezdődött, ahol gyerekként versenyszerűen úsztam, ám az uszoda bezárása miatt váltanom kellett. Amikor elkezdtem a középiskolát, úgy éreztem, nem hagyhatom abba a sportolást, ki kell próbálnom valami mást. A legfontosabb szempontnak azt tekintettem, vízi sportnál maradjak, s az is lényeges volt, hogy olyan sportot találjak, amiben a magyarok ügyesek. Így találtam rá a vízilabdára – elevenítette fel a kezdeteket Puskás Ágota, aki jól választott, hiszen szinte valamennyi poszton bevethető, de a legjobban centerként szeret játszani.

Akár külföldön is

A jobbkezes játékos a mögöttünk lévő szezonban a debreceni és az egri felnőtt csapattal is az ötödik helyet szerezte meg, míg az egri ifi gárdával hatodikként zárt. – Megszületett az első gólom a felnőttek között, a Magyar Kupában sikerült mattolnom a Kecskemét kapusát. Külön öröm számomra, hogy bemutatkozhattam az U19-es válogatottban is – mondta boldogan a Pusi becenévre hallgató pólós, aki a következő idényben szeretne még több játéklehetőséget kapni, s minél előrébb végezne a tabellán a csapataival. A távolabbi jövővel kapcsolatban is komoly tervei vannak. – Élsportoló szeretnék lenni, a legnagyobb vágyam, hogy bemutatkozzam a felnőtt válogatottban! Jövőre érettségizem, s külföldön szeretném elkezdeni az egyetemet, de ez nem zárja ki a vízilabdázást, sőt! Szívesen kipróbálnám magam egy külföldi csapatban.

HBN-HL








hirdetés