Egységes új közoktatási törvény megalkotását tervezik

Új közoktatási törvényt szeretnének alkotni itthon a következő időszakban, de ez nem jelenti azt, hogy minden területen új szabályokat hoznának.

Egységes, áttekinthető és világos szabályozásra törekszenek a közoktatásban, és a rendszer szabadságát az jelentené, hogy az egységességének köszönhetően nem nyúlnának bele egyes részeibe jogszabályokkal – erről beszélt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének fővárosi kerekasztal-beszélgetésén a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára szerdán.

A közoktatásban a jogok, kötelességek erdejében most nehéz eligazodni, és ez nem segíti sem a pedagógusok munkáját, sem a diákok, sem a szülők helyzetét – mondta Gloviczki Zoltán helyettes államtitkár az új törvény terve kapcsán. Terveiket nem ideológiák vagy koncepciók mentén akarják megvalósítani, és a szakmai konszenzust komolyan veszik majd, azaz nem néhány szakértő véleményére építik azt. Emellett a mostaninál jóval hatékonyabb párbeszédre törekszenek az olyan társadalmi szervezetekkel és szakszervezetekkel, amelyek építik a tárca munkáját – ígérte.

Gloviczki Zoltán beszélt arról is, hogy bizonyos pontokon már elkezdtek változtatni a közoktatási jelenlegi jogi hátterén, a sürgető kérdésekben. Ezt még nem az új kormány kezdeményezte, mivel az később alakult meg az Országgyűlésnél, vagyis egyelőre képviselői módosító indítványokról van szó – mondta a helyettes államtitkár. A parlament előtt lévő előterjesztések között említette a közoktatási törvény módosítását, amelynek része egyebek mellett az alsó tagozatos osztályozás és a buktatás lehetőségének visszaállítása, valamint az ötödik és a hatodik osztály érintő úgynevezett nem szakrendszerű oktatás kérdésének újragondolása.

A helyettes államtitkár a kerekasztal-beszélgetésen egy kérdésre azt válaszolta, hogy támogatnák a tanárképzésben a gyakornoki rendszer kialakításával kapcsolatos elképzelést. Erről a “Szárny és teher” című elemzésben tesznek említést, amelyet a Bölcsek Tanácsa oktatási szakértői bizottsága és más szakértők készítettek a magyar oktatás helyzetéről 2009-ben. A tanári gyakornoki rendszer lényege, hogy a hallgatók még a felsőoktatási képzés keretében közelebbről megismerhetnék a pedagógusi munkát az iskolákban, nemcsak a kötelező gyakorlatokon lenne erre lehetőségük, így könnyebb lenne számukra a pályakezdés.

– Független Hírügynökség –