Egyre többen közmunkában megyénkben

Egyre többen közmunkában megyénkben
Hajdú-Bihar – A közfoglalkoztatottak száma az átlagosnál lényegesen nagyobb ütemben nőtt megyénkben.

A megyei 15–74 éves népesség 54,2%-a, mintegy 223 ezer fő volt jelen a munkaerőpiacon foglalkoztatottként, vagy munkanélküliként – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal lakossági munkaerő-felméréséből. A megfigyelt időszakban a népesség aktivitási aránya így némileg mérséklődött az előző év azonos időszakához képest, amelyben mind a foglalkoztatottak, mind a munkanélküliek számának csökkenése szerepet játszott.

Kevés foglalkoztatott

A harmadik negyedévben átlagosan 194 ezer fő számított foglalkoztatottnak, amely alapján 47,2%-os foglalkoztatási ráta számítható. (Országosan a foglalkoztatási arány a megyeinél lényegesen magasabb, 51,4% volt). A felmérés fogalmi meghatározása szerint szeptemberben a munkanélküliek száma a megyében 29 ezer főt tett ki, az egy évvel korábbinál 2,5%-kal kevesebbet. Így a munkanélküliségi ráta valamelyest mérséklődött, 12,8%-ot tett ki. (Országosan a gazdaságilag aktív népesség ennél kisebb része, 10,4% volt munkanélküli.) A foglalkoztatási helyzet más irányú megközelítéséhez a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartott álláskeresőkre vonatkozó adatai nyújtanak információt. E szerint Hajdú-Biharban szeptember végén mintegy 44 ezer álláskeresőt tartottak nyilván, 3,2%-kal többet, mint egy évvel korábban. A regisztrált állományon belül 6500 fő számított

pályakezdőnek, akik száma 1,3-szerese volt a 2011. szeptemberinek. Jelentősen, 1,1-szeresére bővült a 25 év alatti álláskeresők tábora is. Az átlagosnál ugyancsak nagyobb ütemű (6,9%-os) növekedés jellemezte a nyilvántartott álláskereső nőket is, akik a regisztrált

állomány 52%-át adták. Az álláskeresők kevesebb, mint fele volt jogosult valamilyen típusú ellátásra, ezen belül 17 ezer fő szociális ellátásban, mintegy 3 ezer fő álláskeresési járadékban részesült. A járadékosok száma az egy évvel korábbinak a felére csökkent, a szociális ellátásban

részesülőké ugyanakkor 18%-kal bővült. Aktív foglalkoztatáspolitikai programokban szeptemberben 17 ezer fő vett részt, számuk az egy évvel korábbihoz képest 17%-kal emelkedett. Az érintettek túlnyomó része közfoglalkoztatottként dolgozott, akik száma 37%-kal bővült.

HBN








hirdetés