Egyre több nő jelentkezik valamilyen szakmai képzésre a diploma után

Budapest – Tavaly másfélszer annyi hölgy jelentkezett OKJ-s (Országos Képzési Jegyzékben szereplő) képzésre, mint a megelőző évben, és nőtt a diplomások aránya is a tanulók között – derül ki a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. adatainak elemzéséből. Míg a férfiak között továbbra is az ipari képzések a legnépszerűbbek, a hölgyek toplistáját a pénzügy-számvitel vezeti.

A társaság összeállította a nők körében legnépszerűbb OKJ-s képzések Top10-es listáját. A dobogó első három fokán nem történt változás, társadalombiztosítási ügyintézőnek jelentkeztek a legtöbben, de továbbra is vonzó a bérügyintézői és a vállalkozási mérlegképes könyvelő képzés is. Hat helyet ugrott előre a listán a pénzügyi-számviteli ügyintéző képzés, amely közel négyszer annyi jelentkezőt vonzott tavaly, mint az előző évben. A korábbi listán szereplő konyhai kisegítő helyett az elmúlt időszakban a sportedzői képzés iránt volt kiemelkedő az érdeklődés. A cég adatai szerint egy átlagos hallgató 25 és 34 év közötti, nő, és minimum középfokú végzettséggel rendelkezik. Több mint kétszer annyi hölgy járt OKJ-ra, mint férfi. Nőtt az ilyen képzésben résztvevők száma az összes korosztályban, és bár továbbra is sokan jelentkeznek a középiskola elvégzése után.

A siker titka

Az, hogy az OKJ-s képzésre jelentkezők kiugróan nagy arányban a 25-34 közötti korosztályból kerülnek ki, azt mutatja, hogy sokan választják felsőfokú tanulmányaik elvégzése vagy gyermekvállalás után ezt a képzési formát. Kiss J. Tamás, oktatási szakértő szerint ennek oka, hogy a rövid és rugalmas képzési időnek köszönhetően az ilyen képzések remek alternatívát és piacképes tudást kínálnak azoknak, akik nem tudnak elhelyezkedni a szakmájukban, vagy szülési szabadságuk után nincs lehetőségük visszatérni eredeti foglalkozásukhoz. A szakértő szerint a női jelentkezők számának növekedése azt mutatja, hogy egyre több hölgy ismeri fel: az OKJ-s képesítésekkel viszonylag könnyű érvényesülni a munkaerőpiacon, és az átlagnál jobban is lehet keresni.

HBN

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés