Labdarúgás

2020.02.14. 15:25

DVSC: kiiktatni a kulcsfigurákat

Varga Kevinék szeretnék folytatni jó sorozatukat, és a Kövesd ellen is pontot, pontokat szereznének.

Fotó: Kovács Péter

Ismét nehéz feladat vár a DVSC-re: Vitelki Zoltán legénysége az OTP Bank Liga 21. fordulójában, szombaton 17 órától a dobogó harmadik fokán álló Mezőkövesd gárdáját fogadja a Nagyerdei Stadionban.

A kövesdiek igazán meggyőző teljesítményt nyújtottak a 2019/20-as szezon eddigi részében, nem érdemtelenül szereztek 35 pontot idáig. A Loki is ismét kezd magára találni, a piros-fehérek ebben az évben még nem találtak legyőzőre: Bódi Ádámék a tavaszi nyitányon 4–0-ra ütötték ki az Újpestet, a Puskás ellen 0–0-t, míg a Fehérvárral szemben 1–1-es döntetlent értek el, legutóbb pedig 2–1-re verték a DVTK-t saját otthonában.

Megadta az alaphangot

Varga Kevin, a DVSC középpályása lapunknak elmondta, bízik benne, folytatni tudják jó sorozatukat.

– Jól sikerült a felkészülésünk, és jelenleg minden klappol, ami az eredményeinken is meglátszik. Az elmúlt négy meccsünk nagyjából úgy alakult, ahogy szerettük volna, ez jót tett nekünk, a szurkolóknak és a városban uralkodó hangulatnak is. Már az Újpest elleni 4–0-s eredményünk is megadta az alaphangot, és azóta is álljuk a sarat. Vitelki Zoltán irányításával remek edzések zajlanak, próbálunk támadóbb felfogású futballt játszani – fogalmazott Varga Kevin, majd arra is rátért, mit vár a Kövesddel szemben.

– Jó idényt futnak a borsodiak, egybeérett a társaság, remek munka folyik náluk, és a keretüket is kiváló labdarúgók alkotják. Fontos tényező lehet, hogy miként tudjuk majd a kulcsjátékosaikat kiiktatni.

„Idén még nem sok gólt kaptunk, ezt a jó szokásunkat is szeretnénk megtartani”

– mondta a lokista.

Ahogy arról már beszámoltunk, Kinyik Ákos biztosan kihagyja a szombati bajnokit, de mellette Bényei Balázs, Haris Attila és Tőzsér Dániel is maródi. Varga Kevin úgy véli, nyilván nem szerencsés az a helyzet, mikor sok a sérült a csapatban, de mint mondja, akik bekerülnek a hiányzók helyére, rendre megállják a helyüket, így ezzel sincs probléma.

A DVSC és Kuttor Attila gárdája egyébként már találkozott a 2019/20-as kiírásban, október végén 3–1-re kikaptak Ferenczi Jánosék, akik nyilván szeretnének visszavágni.

HBN

Kapcsolódó cikkek:

Borítókép: Varga Kevinék a Mezőkövesd ellen is mindent megtesznek annak érdekében, hogy sikerrel járjanak

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában