Egyre többen a banki feketelistán

Egyre többen a banki feketelistán

55 százalékkal nőtt a banki
feketelistákon szereplők száma egy
év alatt. Most csaknem 700 ezren vannak az
úgynevezett BAR-listán, ők 5 évig
nem kaphatnak új hitelt – számolt be az RTL
Híradó.


A tartozásokkal együtt nő azok
száma is, akik nem fizetik időben
számláikat
. Az egyik
tartozásbehajtó cég arra
számít, hogy idén dupla annyi
hitel fog bedőlni
, mint 2008-ban.

Korábban havonta 10-15 ezerrel nőtt a
BAR-listások száma, ez a szám
jelenleg 20-30 ezerre nőtt. Erre a listára
az utóbbi egy negyed év alatt
több tízezer ügyfél
került
fel, tehát itt egy
növekedést valóban lehet
látni – mondta az RTL Híradónak
Binder István, a
Pénzügyi Szervezetek Állami
Felügyeletének szóvivője.

Az eddigi 1 százalék alatti
bedőlési ráta a 3
százalékot szinte biztos el fogja
érni
az év végére,
és a fedezetlen hitelek esetében
szintén rohamos növekedést
várható – mondta az RTL
Híradónak az egyik
tartozáskezelő cég
ügyvezető igazgatója.
Felfalusi Péter tapasztalatai
szerint az emberek leginkább a telefon
és a közüzemi számlák
befizetését halogatják.
A
lakáshitelek törlesztését
pedig csak a legvégső esetben
halasztják el.


 

Erősödik a forint

Drágulhat a benzin

Szaporodnak az internetes
csalások

További gazdasági
híek