Egymillió eurós pénzmosással gyanúsít a rendőrség négy férfit

Budapest – Egymillió eurós (315 millió forint) pénzmosás gyanúja miatt őrizetbe vett négy férfit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata csütörtökön az MTI-t.

A közlemény szerint a gyanúsítottak – egy 37 éves és egy 43 éves veszprémi, egy 39 éves balatonalmádi és egy 41 éves pétfürdői férfi – 2013 óta egy nemzetközi bűnszervezet tagjaiként a bűnelkövetői csoport által más országokban csalással szerzett pénzt a sértettek számára hozzáférhetetlenné tették úgy, hogy azt Magyarországon keresztül jellemzően kínai bankszámlákra továbbították.

A bűncselekményből származó pénz eredetének leplezése céljából az elkövetők mások közreműködésével Magyarországon cégeket alapítottak, bankszámlákat nyitottak, majd ezeket felhasználva végeztek pénzügyi műveleteket.

A nyomozás eddigi adatai szerint a négy férfi összesen több mint egymillió euró “tisztára mosásában” működött közre.

A több megyében zajló összehangolt akció keretében a gyanúsítottakat kedden fogták el a nyomozók. A tizenkét helyszínen tartott házkutatás során nagy mennyiségben foglaltak le külföldi és magyar bankszámlakivonatokat, illetve különböző cégek iratait.

A négy férfival szemben a további eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le, amely előterjesztést tett az illetékes ügyészségnek a gyanúsítottak előzetes letartóztatására – közölte az ORFK.

– MTI –








hirdetés