Egymást visszhangzó fagottok

Akt.:
Egymást visszhangzó fagottok
Egymást visszhangzó fagottok - © Fotó | Matey István
Debrecen – Szerdán hivatalosan is elkezdődött az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája.

Két héten keresztül 13 különböző hangszeres mesterkurzuson vehet részt 165 hallgató. A képzés része, hogy a fiatal, tehetséges zenészekből idén is életre hívják a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekart Vásáry Tamás vezetésével.

Nemzetközi elismertséget hoz

Prof. dr. Gaál István, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese, a Tudományegyetemi Karok elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a nyári akadémia mára a város egyik legjelentősebb kulturális eseményévé vált, és nemzetközi elismertséget hoz az egyetemnek. Ezt jelzi az is, hogy évről évre egyre többen érdeklődnek a Zeneművészeti Kar programsorozata iránt. Az idei képzésre 11 ország 165 hallgatója jelentkezett, akik 13 különböző hangszeres kurzuson tanulhatják meg a mesterfogásokat. Az Akadémia résztvevőiből idén is megalakul Vásáry Tamás vezetésével a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar.

Ajtók a stílusokra

A megnyitót követően a Corridor Quartet műsorát hallhatta a közönség. Lakatos György fagottművész és egykori tanítványai – Tóth Sára Rebeka, Stefán Zsófia, ifj. Duffek Mihály – rendhagyó nyitódarabbal köszöntötték a hallgatóságot. A hangszerek egymás visszhangjaként szólaltak meg a Zeneművészeti Kar Liszt termének különböző pontjain. Ugyanakkor a folytatásban már-már stand up comedy-be illő elemekkel tűzdelt bemutatkozásban volt része a közönségnek. A humoros felvezetést lenyűgöző koncert követte, amely során a zeneirodalom remekei szólaltak meg a reneszánsztól a kortárs szerzők alkotásaiig. Corridor Quartet előadásain egy olyan „folyosón” vezeti végig a zenekedvelőket, amelyről ajtók nyílnak a zenevilág különböző stílusaira. A különleges hanghatásokat és stílusokat felvonultató gálán megszólaltak többek közt ifj. Duffek Mihály saját darabjai is.

Népdal és Dongó

A koncerten a művészek hangszerük iránti kötődését is megismerhette a hallgatóság. Így derült ki, hogy a fagottról úgy tartják: olyan hangszer, amely ha megszólal bársonyos, mély hangján, akkor mindenki odafigyel rá. A hangversenyt Rimszkij-Korszakov Dongó című művének átirata zárta. A szűnni nem akaró taps után ráadásként a kvartett egy népzenei feldolgozást adott elő: meglepetésként Tóth Sára Rebeka hangszerétől ideiglenesen megválva népdalénekesként közreműködött az előadásban.

HBN–VPI

A folytatásról
Az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának kísérő koncertsorozata július 18-án, csütörtökön este ütős gálával folytatódik a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt-termében, 20 órai kezdettel.