Egymást erősíti a város, az ITK és az egyetem

Akt.:
A debreceni önkormányzat, a Debreceni Egyetem, és az ITK Holding Zrt. háromoldalú együttműködési megállapodása
A debreceni önkormányzat, a Debreceni Egyetem, és az ITK Holding Zrt. háromoldalú együttműködési megállapodása - © Fotó: Matey István
Debrecen – Az év végén, a jövő év elején kezdődik a buszgyár építése a debreceni déli ipari parkban.

Az esemény előtt dr. Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere elmondta: az ITK biztosítja a városban a helyi járatú autóbuszokat, illetve a Határ úti ipari parkban nemrég építettek egy olyan kísérleti buszgyárat, amelyhez oktatási központ is tartozik. Az ő sikerük, a város sikere is – vélte.

Hangsúlyozta, hogy az ilyen vállalkozásoknak köszönhetően 2014 óta 260 milliárd forint működőtőke érkezett Debrecenbe, és 4700 új munkahely jött létre. – Fontos, hogy ez a folytatódjon. Az ilyen cégektől érkező iparűzési adóból ugyanis például utakat tudunk építeni, többet tudunk költeni szociális és egészségügyi kiadásokra. A mostani évi 12 milliárd forintos iparűzési adóbevétel 2020-tól várhatóan 1 milliárd forinttal növekszik – jelentette ki.

blFotó: Matey István

Az alpolgármester szerint Debrecen versenyképességének egyik kulcsa a jó oktatás. Kiemelte: folyamatosan tárgyalnak a Debreceni Egyetemmel arról, hogyan lehetne az intézmény még vonzóbb a fiatalok számára, miként erősíthetnék például a műszaki képzéseket. Az önkormányzat célja, hogy a frissen végzettek közül minél többen találjanak itt munkát, maradjanak Debrecenben. Egy új ösztöndíjprogram kialakítását is vizsgálják – ismertette dr. Barcsa Lajos.

Szakember-utánpótlás

Kossa György, az elsősorban jármű gépészeket, gépészmérnököket, villamosmérnököket kereső ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt az aláírás előtt, hogy a jövőben már nemcsak a szakképzésben tanuló diákokat, hanem a duális képzésben résztvevő, BSC-s és MSC-s mérnökhallgatókat is fogadnak képzési központjukban. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy ezután is legyenek megfelelő szakembereik.

Olyan tudást szeretnénk a fiataloknak adni, amit életük folyamán mindenütt hasznosítani tudnak”

– fogalmazott Kossa György.

em2Fotó: Matey István

Az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a debreceni repülőtértől délre hamarosan megnyíló déli ipari parkban ez év végén, a jövő év elején kezdik meg felépíteni az elektromos buszok gyártására szolgáló új gyárukat, ahol csaknem ezer új munkahely jön létre. A személyautógyártáshoz képest kevésbé robotizálható termelés jövőre indulhat. Évente ezer autóbusz összeszerelésével számolnak.

Mindenkinek kedvező

– Az egyetemen mindig fejleszteni kell a képzéseket, melyből a műszaki oktatás sem maradhat ki – fogalmazott Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem (DE) általános rektorhelyettese. Kifejtette: duális képzéseik keretében jelenleg csaknem 20 cégnél, 65 diákjuk tanul. Ők, miután végeznek, szinte biztos, hogy gyorsan állást kapnak, mert a munkaadók örülnek annak, hogy nemcsak elméleti, hanem gyakorlati munkatapasztalatokkal rendelkező, jól képzett szakemberekhez jutnak. Ez a képzési forma Debrecennek is előnyös, mert ennek köszönhetően növekszik a város népesség megtartó képessége – vélte Pintér Ákos.

– Orosz Csaba –


Fotó: Matey István
Debrecen - A megyeszékhely hosszú évek alatt vásárolta meg az érintett földterületeket. Debrecen városa összesen 4 milliárd 628 millió forintos ráfordítással építi ki a déli gazdasági övezet infrastruktúráját, melyből 4 milliárd 518 millió forint a pályázati forrás – jelentette be Papp László pol...