Egymást érik a beruházások a püspökladányi cégnél

Püspökladány – Nem sokkal azután, hogy az amerikai John­son Controls megvásárolta a püspökladányi FMF Kft.-t, több ütemből álló beruházás-sorozat kezdődött a hajdú-bihari társaságnál.

Hamarosan elkészül

A fém- és műanyag-feldolgozó cégnél nemrégiben több millió forintos informatikai beruházásra került sor, mely hamarosan befejeződik. A beruházás révén az összes informatikai berendezésüket korszerűbbre cserélték. Emellett a két telephelyük között üvegszál optikás kapcsolat kialakítása is kezdetét veszi – hangzott el a pénteki alapkő-letételi ünnepségen.

Idén és jövőre

Az informatikai fejlesztést két további (alapvetően épület jellegű) beruházás követi; az egyik még idén megvalósul, a másik pedig jövőre. Az első ütemben az előgyártó csarnokhoz egy 680 négyzetméteres forgácsolóműhely épül, a második ütemben pedig 1300 négyzetméteres lakatos csarnok létesül, új munkahelyeket teremtve.

HBN








hirdetés