Egymással szemben haladó vonatok miatt emeltek vádat Szegeden

Szeged – Vádat emelt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azzal a mozdonyvezetővel és forgalomirányítóval szemben, akiknek a mulasztása miatt 2017 januárjában Csengelénél két személyszállító vonat azonos vágányon egymással szemben haladt; végül a két szerelvény egymástól mintegy négyszáz méterre állt meg – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Serfőző Katalin közölte, a két terheltet a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével vádolják.

A vádirat szerint a mozdonyvezető 2017. január 26-án reggel a Budapest és Szeged között közlekedő InterCity vonatot vezette. A szerelvény Kiskunfélegyházát elhagyta, majd a csengelei állomáson is áthaladt, amikor az egyvágányú pályán – a jelzőberendezés figyelmeztetése alapján – meg kellett volna állnia. A mozdonyvezető későn vette észre a tiltó jelzést, mivel a szegedi irányítóval a mozdony műszaki állapotáról beszélt telefonon. A vádlottat a mozdony figyelmeztető hangjelzése riasztotta, ekkor vészfékezni kezdett, de az óránkénti 99 kilométeres sebességgel haladó vonat a jelzés előtt már nem tudott megállni, azon mintegy 250 méterrel túlfutott.

A forgalomirányító a vágányon szemben haladó, Kistelek felől érkező személyvonatnak anélkül szabad jelzést adott, hogy meggyőződött volna arról, hogy az IC megállt-e. A személyvonat számára a kijelző jelezte, hogy meg kell állnia, ezért annak vezetője telefonon felvette a kapcsolatot az irányítóval, aki tájékoztatta, hogy a másik vonat túlfutott a megállási ponton. A személyvonat vezetőjének normál fékezés mellett sikerült szerelvényével az IC-től négyszáz méterre megállnia.

Az ügyészség a vádlottakra pénzbüntetés kiszabását indítványozta – tudatta a helyettes szóvivő.

– MTI –








hirdetés