Egymásra figyelve

Egymásra figyelve
© Illusztráció: getty images
Napok óta nem látták Jolánka nénit, az újságok is csak feszültek a levélszekrényben. Aztán az egyik szomszéd este kopogtatott, és amikor megint nem jött válasz, hívta a mentőket. Pusztai Sándor jegyzete.

Bejutni ők sem tudtak, és ilyenkor jön a segítség, mert eszköz és erő a tűzoltóknál van. Ők álltak meg a ház előtt és emelték fel a kosárral az egyik kollégát. Belesve az ablakon azt látta a tűzoltó, hogy a tévé be van kapcsolva, a néni pedig a fotelben ül mozdulatlanul. A betört ablakot kinyitotta, és a lakásba bejutva pont kikapcsolta a készüléket, amikor a néni megmozdulva azt kérdezte a tűzoltótól: Fiatalember, maga hogy jött be? A szerencsésen végződött eset során a lánglovag egyetlen ugrással termett az ablaknál, hogy jelezze, minden rendben…

Hol a határ, amikor okvetetlenkedéssé, zaklatássá válhat az eltúlzott érdeklődés, és hol van a szenvtelenség határa, amikor elsétálnak a földön fekvő, eszméletlen ember mellett?

Segítséget nyújtani törvényi kötelesség, ami nem jelent azonnali szívmasszázst, de mentőt hívni, értesíteni a távol lakó családtagot, az még bőven ide tartozik. Az is előfordul, hogy az egyik hozzátartozó hetekig nem keresi idős rokonát, de a testvér, unokatestvér igen, és ilyenkor egymás közt megbeszélik, ki látta, hallotta utoljára a több pihenést, nyugalmat igénylő idős mamát, papát.

Vidéken megszokott az egymásra figyelés, a polgárőr, a körzeti megbízott, az ételt hordó felfigyel rá, ha napok óta nem füstöl a kémény. Vigyázzunk egymásra!
Itt befejezném az írást, mert most fel kell hívnom valakit.

Pusztai Sándor








hirdetés