Egymás ellen folytatják a megyei futsalcsapatok

Egymás ellen folytatják a megyei futsalcsapatok
© Fotó: Derencsényi István, archív
Debrecen, Hajdúböszörmény – Attól, hogy a Hajdúböszörményi TE és a DEAC sem jutott be a női futsal NB I. elődöntőjébe, még nem áll meg az élet.

A két egylet az alsóházban folytatja, ráadásul épp egymás ellen. Kétszer is megmérkőznek a gárdák: először vasárnap 18 órától a Debreceni Egyetemi Sportarénában, majd május 7-én, szombaton Böszörményben mérik össze tudásukat. Az alapszakaszban a HTE a második, a DEAC az ötödik lett, a negyeddöntőben Simonyi András tanítványait a DVTK, a cívisvárosiakat az Astra búcsúztatta.

Már kétszer csaptak össze a felek, először 8–2-re, majd 8–4-re múlták felül a böszörményiek Sólyom Attila alakulatát.

HBN








hirdetés