Egyiptomban keresztény diákokat ítéltek 5 év börtönre az iszlám megsértésének vádjával

Akt.:
Kairó – Egyiptomban öt év szabadságvesztésre ítéltek három keresztény diákot csütörtökön, akik a bíróság meglátása szerint egy szélsőséges iszlamistákat kigúnyoló videofelvétellel magát az iszlám vallást sértették meg.

Negyedik, 15 éves társuk egy fiatalkorúak intézetébe kerül; büntetésének hosszát nem ismertették.

A felvételt egy ugyancsak kopt-keresztény tanár készítette tavaly áprilisban, két hónappal azután, hogy a szomszédos Líbiában az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet brutális módon kivégzett 20 egyiptomi és egy azonosítatlan származású afrikai keresztényt.

Sajtójelentések szerint a diákok készítette videón egyikük letérdelve az iszlám imát utánozta, míg a többiek a háttérben nevettek. A Facebook közösségi portálra felkerült felvételen eljátszottak egy lefejezést is, az IÁ kivégzéseinek mintájára.

A video felháborodást keltett a diákok falujában, az el-Minja tartománybeli Bani Mazár muzulmán lakosainak körében. A középiskolai hallgatókat tavaly májusban a kopt egyház hivatalos bocsánatkérése ellenére beidézte az ügyészség, és 90 napig vizsgálati fogságban tartotta őket.

Sajtóértesülések szerint mindazonáltal a csütörtöki tárgyaláson a vádlottak nem voltak jelen, és nem is tartóztatták le őket. Ügyvédjük az ítélet felfüggesztését fogja kérvényezni.

A 90 milliós észak-afrikai ország lakosságának mintegy 11 százaléka keresztény. Az alkotmány preambulumának második cikke a saríát, az iszlám vallásjogot jelöli meg a törvénykezés alapjául, a harmadik cikk ugyanakkor garantálja az országban élő keresztények és zsidók polgári jogait, a 64. cikk pedig a teljes vallásszabadságot szavatolja.

Az egyiptomi büntetőtörvénykönyv szerint a vallások megvetését, a vallási jelképek megszentségtelenítését és a rítusok nevetségessé tételét viszont akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik. A diákok a maximális büntetést kapták, a felvételt készítő tanárt már korábban három év börtönre ítélték.

– MTI –








hirdetés