Egyetlen büntetőn múlott a csoportharmadik hely

Kimaradt az egyenlítési esély – Anton Klusin büntetőjét védte a debreceni (csere)kapus
Kimaradt az egyenlítési esély – Anton Klusin büntetőjét védte a debreceni (csere)kapus - © Fotó: deac.hu
Nyírgyulaj – A Debreceni EAC legyőzte, és így megelőzte a nyírgyulaji futsalcsapatot az NB I-ben.

„A szezon legfontosabb mérkőzésén nyújtottuk sajnos a leggyengébb teljesítményünket, így igazából nem volt arra esélyünk, hogy pontot szerezzünk, és megőrizzük a csoport harmadik helyét” – értékelte a Debreceni EAC otthonában elszenvedett 4–3-as vereséget Lovas Norbert, a Nyírgyulaj KSE NB I-es csapatának edzője. Ezzel a gyulajiak a rájátszás A csoportjának negyedik helyén végeztek, és az egyik fél második győzelméig tartó párharcban majd a hetedik helyért léphetnek pályára.

A DEAC elleni meccs fordulatos volt, a vendégek szereztek vezetést, majd 4–1-re is elhúzott már a debreceni legénység. A kapusa lehozatala mellett öt mezőnyjátékossal támadó Nyírgyulaj aztán feljött 4–3-ra, sőt húsz másodperccel a vége előtt felcsillant az esély az egyenlítésre, ami a gyulajiak csoportharmadik helyét érte volna. A vendégek ugyanis – a DEAC második félidőbeli hatodik szabálytalansága miatt – tízméteres büntetőhöz jutottak, ám Anton Klusin lövését az erre az egy momentumra a kapuba álló Dobi Attila védeni tudta.

Az csak a B csoport hétfőn rendezett meccsei után dől el, hogy a helyosztón a Veszprém vagy az Aramis lesz-e a Nyírgyulaj ellenfele, de biztos, hogy a nyírségiek pályaelőnyből kezdhetik a párharcot, hiszen az alapszakaszban ők végeztek előrébb.

NB I: rájátszás, A csoport, 10. forduló

Debreceni EAC–Nyírgyulaj KSE 4–3 (3–1)

Debrecen, 150 néző, v.: Futó, Apkó. Nyírgyulaj: Pallai G. – Sánta J., Nagy I., Siska G., Faragó L. Csere: Opre R. (kapus), Szabó Á., Klusin, Tóth B., Nagy B., Gömze, Vass O. Edző: Lovas Norbert. Gól: Kondás K. 2, Pallai Zs., Tóth A., illetve Siska G. 2, Tóth B.

További eredmény: MVFC-Berettyóújfalu–Dunaferr 7–0. Szabadnapos: Ferencváros.

A csoport végeredménye: 1. Berettyóújfalu 28 pont (6 bónuszpont), 2. Dunaferr 20 (4), 3. Debreceni EAC 11 (1), 4. Nyírgyulaj 9 (3), 5. Ferencváros 6 (2)