Több száz pedagógussal találkozott dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára pénteken a debreceni megyeházán. Az eseményen az oktatásban érintetteknek a tavaly decemberben elfogadott közoktatási törvény átfogó módosításának céljairól, lehetséges problémáiról beszélt az államtitkár. – A jogalkotási szakasz következik, vagyis az elkövetkező hónapokban a két kerettörvényt konkrét tartalommal töltjük meg – fogalmazott dr. Hoffmann Rózsa a szintén pénteken tartott sajtótájékoztatón. Az egyik lényeges törvényváltozás, hogy az általános és középiskolák 2013. január elsejétől állami fenntartásba kerülnek. A pedagógusokat az állam ismét arra a társadalmi rangra akarja emelni, amely megilleti őket, éppen ezért a törvényben egyértelművé teszik a pedagógusok kötelességét, kiszámíthatóbbá teszik az előrelépési lehetőségeket, melyhez a fizetés is igazodni fog.
Mint arról korábban a Naplóban is hírt adtunk, a felsőoktatásban is új szelek fújnak majd a következő tanévtől. A hallgatók három formában tanulhatnak: teljes állami ösztöndíjjal, részösztöndíjjal és önköltséges formában; az utóbbi kettőhöz a fiatalok felvehetik a diákhitel 2-t, mely automatikusan a felsőoktatási intézménynek utalja a pénzt. Az államilag finanszírozott képzésben résztevő hallgatókkal szerződést íratnak alá, melyben vállalják, hogy végzésük után az egyetemen eltöltött évek minimum duplájáig Magyarországon maradnak, s itthon kamatoztatják tudásukat. – A kormány fokozatosan emelni kívánja az államilag finanszírozott férőhelyek számát a műszaki és természettudományos képzésben, mivel ezek a szakemberek lesznek a gazdaság motorja – fűzte hozzá dr. Hoffmann Rózsa.
HBN–TZ