Egyéni versenyen húzzák a gázt a salakmotorosok

Bárány Márk (jobbra) erős ellenfelekkel küzdhet meg
Bárány Márk (jobbra) erős ellenfelekkel küzdhet meg - © Fotó: KM
Debrecen – A debreceni Bárány Márk a Nyírségben próbálja meg gyarapítani pontjai számát.

A három fordulóból álló egyéni magyar bajnokság második viadalát rendezik szombaton délután fél négykor Nagyhalász Speedway Ringen. Az első fordulót még áprilisban Debrecenben tartották, amit Magosi Norbert nyert 17 ponttal a hajdúsági Tabaka József (14), a szlovák Patrik Búri (11), valamint Benkő Roland (10), Kovács Roland (8) és az ukrán Andrij Kobrin (7) előtt. Az említettek közül ketten nem lesznek itt Nagyhalászban, hiszen Tabaka József szünetelteti a salakmotorozást, Patrik Búri pedig egy nagyon súlyos sérülés után lábadozik.

Kemény ellenfelek

Mindennek ellenére Magosinak riválisokban nem lesz hiánya, hiszen remek motorosokkal kell majd csatáznia. Például a lengyel Stanisław Burzával, a cseh Josef Franccal és a szintén polák Jakub Jamróggal. Szinte hazai pályán motorozhat az ukrán Adrij Kobrin, Sztaniszlav Melnicsuk és a bolgár Milen Manev. Hazánkat Magosin kívül Kovács Roland, Fazekas Denisz és a debreceni junior, Bárány Márk képviseli ezen a viadalon.

A bajnokság lebonyolítási rendszere szerint az alapszakasz tizenkét futamból áll, majd következik az első elődöntő. Ebben az alapszakasz 1., 3., 5. és 7. helyezettjei csapnak össze, majd a második elődöntőben a 2., 4., 6. és 8. helyezettek versengenek. A két elődöntő első két helyezettje jut a fináléba.

HBN