Egyelőre hét szolgáltatóval

A sajtótájékoztatón
A sajtótájékoztatón - © Fotó: Égerházi Péter
Debrecen – Az ország hetven közterületi parkolási társaságánál egységesítik a rendszert.

A DKV Zrt. a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel írt alá szerződést, így az eddigi szolgáltatóval, az EME Zrt.-vel június 30. után megszűnik a jogviszonya – jelentette be Nagy Attila vezérigazgató csütörtöki sajtótájékoztatójukon. Hozzátette, július egytől valamennyi parkolóautomatán lecserélik a 810-es behívószámot 763-ra, csak az utóbbi beütésével lehet mobiltelefonnal intézni a parkolási díj fizetését. Debrecenben ez a parkolást igénybe vevők 30 százalékát jelenti, de mint Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója elmondta, ennél az országos átlag jobb, 50 százalék, Budapesten pedig a 70 százalékot is eléri.

Nyitott rendszer

A 2012-ben létrehozott zrt. vezérigazgatója beszélt arról is, hogy a mobilfizetési rendszerben eddig szolgáltatást nyújtó hat cég közül akadt, amelyik nem volt országos lefedettségű, ezért nem köthettek vele szerződést, míg az EME Zrt. nem csatlakozott a rendszerhez. A száz százalékban állami tulajdonú társaságot azzal a céllal hozták létre, hogy a közszolgáltatások – köztük a parkolás – mobilfizetése egységes rendszerben történjen. Az eddigi 42 helyett júliustól 70 közterületi parkolási társaságnál lesz elérhető a mobilparkolás rajtuk, illetve a velük viszonteladói szerződést kötőkön keresztül. A rendszer nyitott, azaz a megadott feltételeknek megfelelő újabb szolgáltatók is csatlakozhatnak később.

Mélygarázsnál nem

A szolgáltatás díjairól Veres Mihály elmondta, a jelenlegi szolgáltatók 50 és 100 forint közötti összegért bonyolítják a mobilparkoltatást, de az új rendszer célja, hogy még nagyobb teret nyerve a díjak csökkenjenek. Ebben a cégek stratégiája mellett szerepe lesz majd az ügyfeleknek is, hiszen a nekik legkedvezőbb árak szerint választhatnak szolgáltatót, akiknek az elérhetőségét az automatákon találhatják meg. A vezérigazgató arra is kitért, hogy mindez nem vonatkozik a mélygarázsokra, ott továbbra is a régi szolgáltatókon keresztül történhet a mobilparkolás, egyelőre még a törvényi szabályozás sem teszi lehetővé a rendszerbe bevonásukat. A DKV Zrt. parkolási üzletág vezetője, Nyikos István szerint hetek óta tesztelik a rendszert, amely eddig jól vizsgázott, de amennyiben valaki mégis problémát észlelne, a +36 36 889 889-es telefonszámon elérhető a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. telefonos ügyfélszolgálata, ahol mindenben segítenek. Ugyancsak elérhető a 06 1 989 0000-s számon a mobilparkolási infóvonal.

HBN-ÉP