Egy volt alkoholista vallomása: nem azt tettem, amit akartam

Akt.:
Drogellenes nap Debrecenben
Drogellenes nap Debrecenben - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A cívisvárosban is sok a szenvedélybeteg ember. Ide sorolhatóak a drog- és alkoholfogyasztók, a kényszerbetegek, gyógyszerfüggők is. Rengeteg tényező befolyásolja a függőség kialakulását – mutatott rá Gesztelyi Tamás, a Kortársak a Fiatalokért Egyesület vezetője pénteken, a drogellenes világnapon.

Az egészségdélutánt, melyet a Debreceni Kábítószer Egyeztető Fórum (KEF) szervezett, a drog veszélyeire hívta fel a figyelmet. Az eseményt a Fényes udvarban tartották meg, ahol ottjártunkkor megközelítőleg 50-en voltak. Az odaérkezőket színes programokkal és előadásokkal várták, köztük egy buborékfújó flashmobbal és szituációs játékkal, ahol a fiatalok eldönthették, hogyan is folytatódjon a történet. Hiszen felnőtteknél is fiataloknál is előfordul egyaránt, hogy egy jelenlegi döntésük a későbbiekben miként fog a jövőjükre hatni.

Veszélyben a fiatalok

Gesztelyi Tamás elmondta azt is, hogy szeretnének egy alternatívát kínálni a droghasználat ellen, amely különböző aktivitásokat feltételez, bármi jó, amit lehet a szenvedélybetegség helyett csinálni. Például egy figyelemfelkeltés arra, hogy ez társadalmi probléma.

– A Fényes udvar helyi erőssége, hogy itt az ökumenikus segélyszervezet decentrumi kirendeltsége működik, s a munkatársai ezekkel a betegekkel foglalkoznak, és segítenek a gyógyulásukban. Emellett a debreceni Kékkereszt is, amely egyházi vonalon működik, ugyanígy segítséget nyújt.

de-1Fotó: Molnár Péter

Érdeklődésünkre Gesztelyi Tamás elmondta azt is, hogy a Debrecenben és környékén élő fiatalok veszélyeztetve vannak, mivel minden harmadik fiatal valamiképpen kapcsolatba került valamilyen jellegű legális vagy illegális hatású kábítóanyaggal.

Hozzátette, az alkohollal küszködők száma sokkal nagyobb probléma országos szinten. Becslése szerint az ország keleti felén nagyobb gond ez, mint a nyugati felén. – Fontos a személyiségfejlesztés, az önismeret, stressz- és konfliktuskezelés, hiszen, ha ezeket már kisiskolás kortól alkalmaznánk, akkor nagyobb sikereket lehetne elérni a fiataloknál, például a nehéz helyzetek feldolgozásában és abban, hogy valaki belekerüljön a szenvedélybetegség csapdájába – hangsúlyozta a szakember.

Mikor előadásokat tartok a fiataloknak, mindig megkérdezem, mi van a droghasználat hátterében, s a válaszuk gyakran az, hogy kíváncsiak.”

Sajnos ilyenkor legtöbben nem tudják, ez mivel jár. Jó hír az, hogy a dízájnerdrogok használása kezd háttérbe szorulni.

Kényszerből belesodródott

A rendezvényen megszólítottuk Pozsonyi Lászlót, aki alkoholfüggőségben szenvedett, de ma már csoportvezető a Debreceni Kékkereszt Egyesület utógondozottjainál. László elmesélte nekünk, hogy fiatal korában már jelen volt az alkohol. A későbbiekben belesodródott egy megfelelési kényszerbe, nem merte felvállalni a nemet mondást. Túl sok feladatot vállalt el, majd ezek után kezdődtek a problémák. A gondok egy idő után valóssá váltak, erre az alkohol egy jónak tűnő oldószer volt.

– Sajnos ezáltal sok mindent és sok mindenkit vesztettem el – mondta el László.

Mikor már saját magammal nem akartam szóba állni, akkor jött el a pillanat, amikor rájöttem, hogy nem azt teszem, amit akarok, hanem azt, amit nem akarok.”

Az engem tudtomon kívül szerető emberek próbáltak nekem segíteni, és szerencsére sikerült is.

– Szilágyi Zsófia –