Nagyvilág

2013.05.24. 14:17

Kényszerleszállást hajtott végre egy füstölő repülő a Heathrow reptéren

A British Airways repülőgépéből fekete füst kezdett ömleni, ezért kényszerleszállást hajtott végre. Mind a 75 utas biztonságban van. Tekintse meg a fotók és videókat!

A British Airways repülőgépéből fekete füst kezdett ömleni, ezért kényszerleszállást hajtott végre. Mind a 75 utas biztonságban van. Tekintse meg a fotók és videókat!Az egyik utas elmondta, hogy a repülőből is látták a hatalmas lángokat és a füstöt. Az Airbus A319-es 75 utast szállított volna Oslo-ba, de miután felcsaptak lángok, visszafordult. A földről is sokan szemlélték az esetet és fotókat, videókat készítettek. Pletykák szerint egy madár repült a hajtóműbe és ez okozhatta a tüzet, de hivatalosan még nem erősítették meg a baleset okát.

Mindenkit sikerült kimenteni, az utasok most már biztonságban vannak. A reptér két kifutóját lezárták és a repülőt elvontatták, hogy megvizsgálják a tűz okát. A terrorakciót kizárták és azt vizsgálják, hogy tényleg madár repült-e bele.

Egy másik utas elmondta, hogy először csak pattogó hangokat lehetett hallani, körülbelül 8-9 percig. Ezek nem robbanások voltak, de nem tűntek normálisnak. A kapitány megnyugtatott mindenkit, hogy nincs gond és elvégez már tesztet. 5 perccel később megint egy erős zajt hallottak az utastérben, ami után már tisztán látszott, hogy a jobb hajtómű lángol.

Bár csak egy hajtóművel repültek, ezt nem lehetett érezni, a gép teljesen stabil maradt. Néhány utas (főleg a jobb oldalon ülők) idegesek lettek vagy pánikba estek, de a személyzet tökéleseten helytállt, végig nyugodtak tudtak maradni és megfelelően kezelték a helyzetet.

Galériánkban megtekintheti a fotókat, alul pedig a videókat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!