Egy puritánul romantikus love story

Akt.:
Enyedi Ildikó a Testről és lélekről debreceni díszelőadásán.
Enyedi Ildikó a Testről és lélekről debreceni díszelőadásán. - © Fotó: Matey István
Debrecen – A Berlinare fődíját, az Arany Medvét Enyedi Ildikó legújabb filmje, a Testről és lélekről nyerte el. Megérdemelten.

Ha egy mondatban kellene összefoglalni a film tartalmát, nagyjából így hangzana: egy romantikátlanul romantikus love story két különleges ember között, akik éjszakáról éjszakára ugyanazt álmodják. Először a lelkük találkozott s szeretett egymásba, csak később a testük.

A valóságban szerelmük ott született, ahol a halál lakik, egy vágóhídon. A férfi pénzügyi vezetőként, az újonnan érkezett furcsa nő pedig minőségellenőrként dolgozott ott. Egy rejtélyes lopás ügyében nyomozás indult a cégnél és a helyszínre érkező bélszínnel lefizethető rendőr (Mácsai Pál) pszichológiai vizsgálatot rendelt el. A pszichológusnő (Tenki Réka) célzott kérdéseire válaszolva, a dolgozók egymástól függetlenül meséltek álmaikról.

Az álomfejtésnek köszönhetően döbben rá Mária (Borbély Alexandra) és Endre (Morcsányi Géza), hogy éjjelente közös utakon járnak. Eleinte nem akarják ezt elhinni, ezért innentől leírják álmaikat és kicserélik a lapokat. Lelkileg egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ám félelmeik, kétségeik gúzsba kötik testüket…

Nappal „suta”, éjjel bika

Endre (Morcsányi Géza) szinte már mindenen túl volt, kapcsolatokon, viszonyokon, és mégis sok mindenen még innen. Megkeserítették a szürke hétköznapok, megkeményítették a munkahelyén napi rendszerességgel zajló mészárlások. A hosszú idő óta viselt magányos farkas álarc is már szinte hozzánőtt. Beletörődött mindenbe, az élet monotonitásába, a testi fogyatékosságába, abba, hogy a szexualitás nagyjából kivonult az életéből és hogy a munka után csak az üres lakás várja. Esténként a tévét kapcsolgatja, végül addig-meddig forgolódik, míg el nem alszik. Álmában teljes értékűként, hendikep nélkül él, igaz nem emberként, hanem egy gyönyörű, erős szarvasbikaként, beteljesült boldog kapcsolatban társával, a kecses szarvasünővel. Freud szerint elfojtott, tudattalan vágyainkat éljük meg álmainkban. Egy napon azonban rájön, nem akar tovább felfelé futni a lefelé haladó mozgólépcsőn és a maga suta módján bevallja Máriának, hogy beleszeretett.

Sószemnyi napi események

Mária nem „csupán egy lány a sok közül” rendkívül fejlett memóriája révén ugyanis bármikor képes szó szerint felidézni például egy beszélgetés 17. mondatát, ugyanakkor teljesen elveszett az emberi kapcsolatokban – testiben, lelkiben egyaránt. Az első pillanattól kezdve látszik, hogy valami nem stimmel nála, szembetűnő a gépies beszéde illetve az, hogy kerüli a kollégákkal való kommunikációt, nem megy velük se kávézni, se ebédelni. A HR igazgató szerint macerás nő, ráadásul – extrém szabálykövetőként – a legszebb húst is csak másodosztályúnak minősíti. A túlzottan precíz minőségellenőr vélhetően Asperger-szindrómás, mely az autizmus enyhébb formájának tekinthető, ez indokolja a zárkózottságát, pedantériáját és átlagon felüli intelligenciáját.

Mária egyedül, saját bezárt világában él, nincsenek barátai, munkaidőn kívül legfeljebb gyermekkori pszichológusával (Jordán Tamás) találkozik. Esténként otthoni magányában vacsora közben – só- és borsszóró, illetve playmobilos játékkatonák segítségével – idézi fel a nap számára fontos eseményeit, az Endrével való rövidke beszélgetéseiket, a kimondott és az elhallgatott szavakat. Maga sem érti, de érdekelni kezdi a férfi. Megijed az érzéseitől, melyek – az egyébként is rendkívül zárkózott nőt – csak tovább blokkolják. Szexuális ismereteit, mint általában az AS szindrómások pornófilmekből, illetve parkban csókolózó párok megfigyeléséből szerzi.

Pszichológusa tanácsát megfogadva, szófogadó kislányként folyamatosan gyakorolja az érintést, tenyerével markolássza a krumplipürét, a takaró alatt pedig egy plüss párduccal simogatja magát. S miután elalszik, ugyanazt álmodja, mint Endre.

Szemben a gyarlósággal

A filmben gyönyörű és brutális képsorok váltják egymást, végtelen békét, harmóniát tükröznek a téli erdőben, szarvasokkal forgatott álombetétek (Herbai Máté operatőré az érdem) ezzel szemben a vágóhídi munkafolyamatok (a marha elkábításával kezdve, brutális lemészárlásával, feldarabolásával, címkézésével, a vér eltakarításával befejezve) dokumentarista ábrázolása iszonyatosan sokkoló. Ezek az erős képsorok nagyon is alkalmasak a nyugalom megzavarására és egy ideig haragszunk is Enyedi Ildikóra, hogy miért kellett nekünk ezt megmutatnia. Aztán később persze minden összeáll a fejünkben, hogy a párhuzamok egymást erősítik, ha nem éreznénk együtt a halálra készülő marhával, ha nem feszengenénk szégyenünkben, mikor az állat élete utolsó percében a kamerán keresztül mélyen szemünkbe néz, talán nem tűnne olyan különlegesnek az erdőben élő szarvasok szabadsága, önfeledt szaladgálása. Nem is tudom, miért, valami miatt Sir Paul McCartney mondása jutott az eszembe: „Ha a vágóhidaknak üvegfalai lennének, minden ember vegetáriánus lenne.”

Mimikaszegény szerelem

A női főszerepet a Katona József színház tagja Borbély Alexandra játssza zseniálisan, filmbeli partnereként Morcsányi Gézát láthatjuk; sallangmentesen meggyőző volt élete első színészi tevékenysége. Ő húsz évig a Magvető Könyvkiadó igazgatója volt, jelenleg a Líra Kiadói Csoport vezetője. Borbély Alexandrára nehéz feladatot osztott Enyedi Ildikó, hiszen egy aspergeres érzelmi analfabéta bőrébe kellett bújnia, s az ő „szerelem első vérig” című történetét kellett minimális eszközökkel, mimikaszegényen, mégis árnyalatgazdagon eljátszania. A kisebb szerepekben feltűnő színészek Nagy Ervin, Jordán Tamás, Tenki Réka, Békés Itala, Schneider Zoltán egytől egyig remekül teljesítettek.

Hassó Adrienn


Titok, ami megmozdítja a képzeletet

Enyedi Ildikó arra is válaszolt, szerinte miért van most ennyi jó magyar film. Interjú az Arany Medve-díjas filmrendezővel.








hirdetés