Egy Péterfia utcai gyalogosgázolás szemtanúit keresik a rendőrök

Akt.:
Debrecen – A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség gyanúja miatt folytat nyomozást.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. december 4-én 7 óra 16 perckor Debrecenben, a Péterfia utcán egy ismeretlen rendszámú, Wolksvagen Passat típusú személygépkocsi haladt a Bem tér irányából a Rákóczi utca irányába. Haladása során a Honvéd utca kereszteződésnél lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez érve nem adta meg az elsőbbséget az ott áthaladni szándékozó gyalogos részére, amelynek következtében elütötte. A baleset során a gyalogos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A balesetben érintett felek beszéltek egymással, majd a személygépkocsi vezetője a helyszínt az adatai hátrahagyása nélkül elhagyta.

A rendőrség kéri, hogy aki az esemény szemtanúja volt, vagy azzal kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni utca 149. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

– police.hu –








hirdetés