Egy pallagi nagycsalád mindennapjai: feloldja a terhet az önzetlen kéz

Akt.:
A Salánki család és segítőjük, Csúvárné Lázár Éva
A Salánki család és segítőjük, Csúvárné Lázár Éva - © Fotó: Matey István
Debrecen-Pallag – Szinte észrevétlen, csak egy kicsit könnyebb, amikor itt van.

Lomha vasárnap reggelen két felnőtt simogatja tekintetével a tíz hónapos szöszke ikrek arcát. Megbotlik a nézésük saját vonásaikban, egy a kicsik születése előttről is ismerős pici orrban, állban. A csodapillanatnak megvetett ágyban két fiú is pihen ilyenkor, így hatan örülnek Istenadta ajándékuknak, egységüknek. Erről a momentumról mesélt Salánkiné Venczel Zsuzsa, amikor arra kértem érzékeltesse, miért hálás létforma a nagycsaládi. Minél többen vagyunk, annál többfelé irányulhat a szeretetünk, s annál több felől kaphatunk – mondta.

Álomszerű, de nehéz

Az angol tanár végzettségű fiatal nő gyermekkorában álmodozva épp ilyen jövőt képzelt magának: egy múlt századot idéző, régi típusú házat, burjánzó növényzetű udvarral, csendes kertvárosi, fákkal övezett részen, benne pedig mély szeretetben élhet a férjével és sok gyermekükkel. Amikor azonban két fia, Barnabás (8) és Lőrinc (5) mellé – meglepetésre – nem egy, hanem két kislány érkezett, elkezdtek összecsapni a hullámok a fejük fölött. – A férjem mindenben segít, de kettőnknek is sok a teendő. Ő korán kezd a munkahelyén, így a fiúkat én vittem óvodába, iskolába Pallagról. A két pici ellátása mellett nehéz volt a reggeli készülődés, autózás. Abban is speciális a helyzetünk, hogy vegetáriánusok vagyunk, a fiaim pedig tejérzékenyek, ezért én főzök nekik minden nap ebédet, így indítom őket útnak.

riport1Fotó: Matey István

Végtelen feladatsorozatnak tűntek a mindennapok, nagyon fáradt voltam és egyre inkább bezárkóztam a folytonos tennivalók mögé.”

– Édesanyám már nem él, apám nagyon távol, a párom szülei Budapesten vannak, a nagymamám itt lakik velünk. Az ő figyelme, meséi sokat jelentenek, de koránál fogva már nem tud levenni a vállamról sok terhet – sorolta.

Nem dicsér, nem bírál

Tavaly decemberben egy fővárosi barátnője javaslatára hívta föl az Otthon Segítünk Alapítványt. Misalek Mária, a debreceni koordinátor vette fel a telefont és mesélt arról, miben tudnak támaszt nyújtani felkészített önkénteseik.

riport4Fotó: Matey István

– A kételyeink mozgatórugója a gyermekeink óvása volt. Nem tudtuk elképzelni, hogy a legféltettebb kincsünket valaki másnak a kezébe adjuk; ebben a sok szempontból fontos időszakban egy idegenre bízzuk. Az alapítványnak alapelve, hogy az önkéntes és a szülő együtt van a gyerekekkel, nem bébiszitterkedni mennek egy-egy családhoz, hanem besegíteni a hétköznapokban. Így elmúlhat az aggodalom és könnyen kialakulhat a bizalom, mivel folyton szem előtt vannak a kicsik. Úgy gondoltam már az jó szűrő, hogy önkéntes alapon, a szabadidejével rendelkezve ilyen feladatra vállalkozik valaki. Az is nyugtatott, hogy az alapítvány több hónapos tanfolyam után engedte családokhoz az önkénteseit, akik mind édesanyák.

riport5Fotó: Matey István

– Hiszek a világ elrendezettségében, abban, hogy épp olyasvalaki jött hozzánk, akinek itt a helye. Különleges a szerepe, tanulni érdemes abból, ahogyan Éva jelen van közöttünk, elvárások nélkül, önzetlenül adva. Semmin nem akar változtatni, nem dicséri, nem bírálja a nevelési elveinket, az életmódunkat. Belép és bekapcsolódik a mindennapjaink sodrásába. Szinte észrevétlen, csak könnyebb egy kicsit amikor itt van – mondta az édesanya.

Egy integetés a „fizetség”

Csúvárné Lázár Éva évekkel ezelőtt hallott az alapítvány munkájáról, követte annak tevékenységét és várta, hogy Debrecenben is elinduljon az ideiglenes segítői hálózat. Amikor Misalek Mária Budapestről költözve a cívisvárosba „hozta a lángot”, jelentkezett a képzésre. Az egészségügyben dolgozó nőnek három gyermeke van, 27, 24 és 18 évesek. Ők és a férje is büszke arra, hogy Éva munka után heti két alkalommal 1-2 órát mások megsegítésével tölt.

riport2Fotó: Matey István

– Szeretem a gyerekeket, és különösen ezt az időszakot, jó élmény újra pici babát pelenkázni, etetni és érezni, hogy, ha keveset is, de adni tudok – fogalmaz szerényen Éva. Pedig „ezen a kevesen” múlt az elmúlt hat hónapban, hogy Zsuzsa nyugodtabb körülmények között sütött tortát Barni születésnapjára, hogy el tudtak együtt intézni hivatali ügyeket, hogy nem éjszaka kellett csomagolnia a karácsonyi ajándékokat, hogy olykor fellélegezhetett, és elvégezhetett egy számára fontos, feltöltő kurzust online.

riport6Fotó: Matey István

Éva úgy fogalmazott, amikor az „ezért megéri-pillanatokról” faggattam: minden gyerekmosoly, integetés, érkezésemre felviduló arc. Mindig örömmel jövök és jókedvűen megyek el, egyszer sem éreztem tehernek.

Megyesi-Horváth Borbála


Jelentkezőket várnak

Az Otthon Segítünk Alapítvány debreceni szervezete várja a családok, édesanyák jelentkezését, hiszen csak így segíthetnek.

Az alapítvány hamarosan újabb negyven órás ingyenes felkészítő tanfolyamot indít önkéntesjelöltek számára.

További információk:


Helyettes nincs, de…

Bányásznak lenni bizonnyal nem könnyű. Naponta fénytelenségben nyolcórázni, oda-odahunyorogva figyelni – egykor a mécsfényt, ma már gyanítom, valamiféle – elektromos jelzőkészüléket, hogy jut e a hegygyomorban még egy tüdőnyi levegő.

Hányszor eszembe jutnak a sebészek, egy betűelütésem, adatelírásom másnapi észrevételekor, hálával sóhajtok tízujjnyi kis felelősségemnek örülve.

Kemény helyzetek adódhatnak a börtönőrök mindennapjaiban is. A sokat hangsúlyozott „munkahelyi morál” új értelmet nyer vezetőszár-távlatból, a rácsrángatás zajában.

De a bányász feljön és hazamegy. A sebész lehúzza a gumikesztyűt, felölti zakóját és otthonába indul. A börtönőr csak gondolatainak maradhat foglya, mert könnyedén kilép a vaskapun.

Az anya azonban mindig szolgálatban van, bányamélybe zuhan olykor, hegygerinc magasban szökell örömében egy szivárványos buborék után máskor, gyógyítja az összes sebet, őriz álmot, de életfogytiglanra ítéltnek érzi magát néha a vasalódeszka mögött állva. Áldás, hogy ha helyettese nem is, de segítői akadnak. Mert ki ne akarná vállalni a világ egyetlen munkáját, amelynek „bére” a legnagyobb, legigazibb kibányászott, fényesre csiszolt gyémánt.

– Megyesi-Horváth Borbála –