Egy nap “pihenő” után újabb utazás

Egy nap “pihenő” után újabb utazás
Az egynapos itthon lét után vasárnap ismét útra kel a DKSK Miskolc női kosárlabda együttese.

Pénteken este érkezett haza a DKSK Miskolc női kosárlabdacsapata az oroszországi Európa Kupa csoportmérkőzésről, és a szombati egy napos “pihenő” után, vasárnap reggel Szekszárdra indul a gárda, ugyanis ezen a napon, 17 órától az Atomerőmű vendégei lesznek az NB I/A csoportjának 7. fordulójában.

Extrát kellett volna

Az EK-ban

Az Európa Kupa D-csoportjának 2. fordulójában:
BK Siemens Poprad (szlovák) – Croatia Zagreb (horvát) 60-80 (18-19, 11-21, 12-24, 19-16).

A csoport állása:
1. Nadezda Orenburg 4 pont,
2. DKSK Miskolc 3 pont (154-138),
3. Croatia Zagerb 3 pont (151-153),
4. BK Siemens Poprad 2 pont.

A csoport következő mérkőzését, a DKSK Miskolc – Croatia Zagreb összecsapást november 2-án, 18 órától Miskolcon játsszák.

– Mert extrát kellett volna nyújtani, de ez nem ment – válaszolta Tapodi Péter, a DKSK vezetőedzője arra a kérdésre, hogy az idei szezonban lejátszott és egyaránt győzelemmel megvívott 14 mérkőzés után miért veszítette el veretlenségét a csapat. – Többször feljöttünk az Orenburg elleni Európa Kupa meccsen, de a fordításra már nem futotta ez erőnkből. Egy hónapja játszunk tétmeccseket, és előjönnek még a hibáink, nem úgy működik minden ahogy szeretnénk. Ha ez a meccs, három hónappal később van, biztos vagyok benne, hogy nyerünk. De nem vagyunk elkeseredve, nem befolyásolja az EK-ban a célkitűzésünket a legutóbbi mérkőzés, megyünk tovább, tesszük a dolgunkat.

És, hogy jól van-e dolga a mostani DKSK-snak? Irigyeik nemigen vannak a játékosoknak, akikkel a 20 órás utazás után pénteken délután 3 óra előtt néhány perccel landolt Budapesten a repülőgép, és akikre a szombati napon két edzés vár, vasárnap pedig egy bajnoki összecsapásra indulnak Szekszárdra.

– Majd csak túl leszünk rajta – mondta a szakvezető. – Nem mondom, hogy nem látom fáradtnak a játékosokat, de Szekszárdra győzni megyünk, és utána talán majd lesz egy kis időnk szusszanni.

BCs

Az NB I/A állása

1. MiZo-Pécs 5 5 – 468-178 10 (100%)
2. DKSK Miskolc 5 5 – 427-295 10 (100%)
3. BSE-ESMA 5 4 1 391-316 9 (90%)
4. Szolnoki NKK 6 3 3 363-427 9 (75%)
5. MKB E. Sopron 4 4 – 426-210 8 (100%)
6. Zala Volán-ZTE 5 3 2 373-333 8 (80%)
7. Szeviép-Szeged 5 3 2 398-333 8 (80%)
8. Rába-Quelle-Foton 6 1 5 333-479 7 (58,3%)
9. AKSC Szekszárd 5 1 4 287-350 6 (60%)
10. BEAC-Újbuda 6 – 6 292-525 6 (50%)
11. Kanizsa DKK 6 – 6 302-614 6 (50%)

Az 1. fordulóból elhalasztott AKSC Szekszárd – MKB Euroleasing Sopron mérkőzést január 7-én játsszák.

Megjegyzés: Tabellánk az eddig megszerzett pontok alapján készült, míg zárójelben a csapatok eddig lejátszott mérkőzésein megszerezhető pontok százalékos eredményét tűntettük fel.








hirdetés