Egy nap alatt három autót tört fel egy férfi Debrecenben

Egy nap alatt három autót tört fel egy férfi Debrecenben
© Fotók: police.hu
Debrecen – A rendőrök elfogták a férfit, a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, aki a Csapó utcán, az Alkotmány utcán és a Faraktár utcán is tevékenykedett.

Egy nő tett bejelentést a rendőrségre április 21-én 14 óra 43 perckor arról, hogy Debrecenben, a Csapó utcán, a bérház mögötti garázssoron parkoló személygépkocsijának ablakát ismeretlen betörte és ellopta a rádiót belőle. Ezt követően egy férfi értesítette a rendőröket, hogy ugyanaznap az Alkotmány utcán leparkolt személygépjárművéből különböző autós felszereléseket vittek el ismeretlenek, míg egy másik nő gépkocsiját a Faraktár utcán törték fel, azonban abból nem vittek el semmit.

A járőrök a helyszínre mentek, ahol tanúkutatást és adatgyűjtést hajtottak végre. Ennek eredményeként a rendőrök a Kolónia utcán igazoltattak egy férfit, akinek szatyrában megtalálták az eltulajdonított tárgyakat. A helyi lakost a járőrök elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták B. Tamást, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Debreceni Járásbíróság április 22-én elrendelt.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 39 éves férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés