Képernyő: Szivar és ballonkabát

Korán van, a hajnal még épp, hogy csak megmosta magát egy tenyérnyi égdarabban. Ilyen az ősz, takarékoskodik a gyertyafénnyel. A „csemege-fűszerben” azonban már indul a forgalom. Szinte kívülről ismerem a korán járók arcformáját, s azt is tudom, hogy ki, mit s mennyit a kínálat s a választék változatából. Boda István jegyzete.

Ez a hangulati jelentés persze csak prológus a képzeletbeli színpad mindennapi végjátékához, ahol szinte ugyanazon dramaturgiával lépnek fel a színpadra, eljátszván a szerep ilyen vagy olyan változatát. S közben hallgatom a rögtönzött párbeszédet, amely elsősorban nőnemű bájával tudósít a személyes apróságokról. Este – így a pénztárosnő – későn feküdtem le. Valami sürgős munka? – puhatolja az érdeklődés. Á, dehogy. Filmet néztem. Columbót. Imádom. Hogyhogy? Hát azt hét órakor szokták kezdeni. Igen, de most valami meccs volt előtte. Így aztán ki kellett várnom annak a végét, s az új epizódot csak utána kezdték vetíteni. Én meg amilyen megszállottja vagyok, ki nem hagynám egyiket se.

Nincs egyedül. A ballonkabátos nyomozó, filléres szivarjával a szájában afféle zsarulegenda a nyomozók sűrű karéjában. Sajátos karakter, az ellentmondás gazdag rejtelmeivel megáldva. A maga egyéniségét olyan szerényen hordja, mint egy elsőáldozó üde rajongását. S ezt a tökéletes álcát minden gyilkos annyira félvállról veszi, hogy még csak egy szűkös ellenlépésre sem érdemesíti. Látszatra okkal, hisz nyomozónk tartása rozzant, ruházata hanyag, s úgy van rávillázva, mint anyaszéna a boglyára, ha közelben a gyorslábú zivatar. Őt aligha lehet besorolni akár Poirot eleganciájába, akár James Bond tökéletes divatmániájába. Nyakkendője mindig félrecsúszva, mint a Juhász Gyuláé – „Mert benne élsz te minden félrecsúszott nyakkendőmben” –, csak míg költőnk számára örökké elérhetetlen volt a szőke színésznő, addig a hadnagy példatárában állandó hivatkozási alap a felesége, bár élő valóságában még soha senki sem látta.

Virtuális ellenfele – legalábbis számomra – szakmai értelemben legfeljebb Philip Marlowe. Népszerűségük abban is egybevág, hogy működési terepük Los Angeles. A csillogás s a rivaldafény mellékutcáiban igencsak buján tenyészik a bűn, amiben a szexuális kicsapongásnak legalább annyi szerepe van, mint a pénz fétisének. Ami különbség foglalkozásuk lényege között, hogy az egyik magánhekus, a másik hivatásos. Észjárásuk viszont sok mindenben összeér, s egy-egy rejtély megoldása, felderítése szakmai bravúr. Miközben mindkettő magányosan dolgozik, sajátos módszereikkel jutva el a végkifejletig. Marlowe-ban persze inkább az értelmiségi ösztön, Columbóban meg a plebejusi rafinéria köt csomót az ügy végére. S talán ezzel magyarázható, hogy a Raymond Chandler megalkotta figura inkább könyvi mivoltában, Columbó pedig filmre osztott részleteiben nyűgözi le közönségét.

Nos, a Story 4 jóvoltából mostanában minden estére jut egy-egy mutatvány a zseniális mestermunkából. S hősünk, hogy a pénztárosnőt idézzem, persze, hogy szeretnivaló. Igaz, ez valójában Peter Falknak köszönhető, aki úgy bújt bele ebbe a figurába, hogy eggyé vált vele. Szisztémája egyszerű: álmatag félnótásságával megőrjíti a tettest, mert miközben az kutyába se veszi, kelekótyának, sőt ostobának tartja, egyszer csak arra kell eszmélnie, hogy benne van a hamleti egérfogóban. S onnan már csak a beismerés s mindaz, ami ezután jöhet.

S még valami – legalábbis nekünk – egészen egyedi: a színész magyar hangja. Szabó Gyula orgánuma teljesen eggyé vált Peter Falkkal, s az egésznek van olyan dallama, mintha ő mozgatná szavaink izomzatát, azt a látszatot keltve, hogy a bűn ezen a nyelven is leleplezhető. S népszerűsége ebben a zagyva és túltermelési bőségben Columbót mindenképpen az élre helyezi!