Egy kis színpadi extra a virágkarneválra

Egy kis színpadi extra a virágkarneválra
© Fotó: HBN-archív
Debrecen – Szent István gondolatai hihetetlenül erősek, helytállóak és időtállóak.

„A virág a nőiség szimbóluma, a karnevál számomra az életet adó nő ünnepét is jelenti” – fogalmazott Újhelyi Kinga a debreceni rendezvénysorról, amelyhez augusztus 16-án járul hozzá művészetével. A Szent István intelmei Imre herceghez című pódiumszínpadi előadást vasárnap 19 órától a Szent Anna Székesegyházban tekinthetik meg ingyenesen az érdeklődők.

– Az előadás szerkezetét együttesen dolgoztuk ki Mispál Attila rendezővel és zenészpartneremmel, Lukács Miklóssal. A tervünk az volt, hogy az Intelmek különböző tartalmi részeit, egységeit sűrítsük zenében, énekben is, így megerősítve magunkban és a befogadókban az általunk aláhúzandónak tartott gondolatokat. A dallam-ötletek többnyire belőlem születtek, Miklós pedig hozzátette a maga világzenei profizmusát. Ő úgy zsonglőrösködik a cimbalmon, hogy az ember teljesen ki tudja zárni a körülötte lévő konkrét világot, azt a tudatot is, hogy ez egy népi hangszer. Bizonyos szempontból mindig improvizatív az előadás, mert koreográfiáját és a zenéjét az adott környezet, tér adja meg. Nagyon szeretem ezt a módszert, nyomán egyedi, egyszeri és megismételhetetlen produktum jöhet létre, és maximális nyitottságra, alapos felkészülésre késztet. Az Intelmek egy hatalmas felkiáltójel a magam és a mindenkori hallgató életében. Szerintem ennél szebben és méltóbban nem nagyon lehet ünnepelni augusztus 20-át – nyilatkozta a Jászai Mari-díjas színész.

HBN








hirdetés