Egy kézben az adventi forgatag

Karácsonyi vásár Debrecenben
Karácsonyi vásár Debrecenben - © Fotó: Matey István
Debrecen – Jó üzlet a vásárt működtetni, ez látszik a 2016-os eredményből is.

A közterület-felügyelet helyett a jövőben a Főnix Rendezvényszervező rendezi Debrecen adventi vásárát. A Napló már az önkormányzati társaság 2017-es év üzleti tervében kiszúrta a változást, ami után kérdésekkel fordultunk a polgármesteri hivatalhoz, ám az átszervezésről a csütörtöki közgyűlés elé kerülő egyik előterjesztésben is olvasni. A Debreceni Közterület-felügyelet hét éven át volt az Aranycsengő vásár rendezője, a Főnix a forgataghoz kapcsolódó programokat szervezte. A március elején a hivatalnak címzett, ám a Főnix által megválaszolt kérdéseinkre azt a választ kaptuk, hogy a vásár kereskedői részét a két társaság az utóbbi években gyakorlatilag már közösen szervezte. Az átszervezés okait firtató kérdésünkre azt írták, azzal, hogy a Piac utcai kirakodás és a Kossuth téren a Mindenki karácsonyfája körüli vásár a nagyközönség számára eddig is egyazon ünnepi forgatagként jelent meg. A Főnix szerint ha egyetlen szervező lesz, az tisztább képet ad a kereskedőknek, s a szervezéssel járó folyamatok (engedélyek, takarítás, áramellátás) is felgyorsulnak.

A válaszokból kitűnik: már az idei adventi időszakban több változásra számíthatnak majd a látogatók, annál is inkább, mivel a város komoly idegenforgalmi lehetőséget lát a 30 napos főtéri adventben, így még több minőségi programmal színesítenék az ünnepi időszakot. A tervek szerint a vásár egész területén megjelennének az eddig csak a város karácsonyfája körül látható kulturális elemek.

Az idei mérleg alapján mindenesetre nem rossz üzlet az adventi vásárt üzemeltetni. 2016-ban a nettó árbevétele (közel 31 millió forint) kétszer akkora volt, mint a költsége (mintegy 15 millió forint).

HBN–SZZSL


Debreceni parkolók megszüntetését javasolják az emlékműállítás miatt

A Kálvin-csillag adja annak az emlékműnek az alapját, amelyet a reformáció tiszteletére állítanának fel Debrecenben. A csütörtöki közgyűlésre készült előterjesztésből nemcsak a tervezők koncepciója, hanem az alkotás részletei is megismerhetők. A terveket Győrfi Sándor Munkácsy-díjas és Győrfi Lajos Szervátiusz-díjas szobrászművész készítette.