dvsc

2020.01.11. 13:09

Nyert a Loki az első edzőmeccsén

A DVSC a Nyíregyháza ellen játszott edzőmeccset szombaton délidőben.

Fotó: dvsc.hu

A nem túl régen kinevezett új debreceni szakmai stáb első mérkőzését rendezték meg szombat délelőtt Nyíregyházán, a házigazdák NB II.-es alakulatának vendége volt a DVSC. A találkozót műfüvön bonyolították le a nem éppen kedvező időjárási körülmények miatt.

A Debrecen mestere, Vitelki Zoltán nem sokat variált elődje, Herczeg András standard kezdőcsapatán, annyiban változott a felállás, hogy a betegséggel bajlódó Nagy Sándor helyett Tomas Kosicky kezdett a kapuban. Ugyancsak hiányzott a légiós Haruna Garba, aki szintén nem volt teljesen egészséges.

A meccs előtt arról szólt a pletyka, hogy a Sepsiszentgyörgy szudáni válogatott labdarúgója, Yasin Hamed jöhet a piros-fehérekhez.

A sajtóhírek szerint ügynöke megerősítette az értesülést, de állítólag játékosa még nem fogadta el a klub ajánlatát. Legutóbbi információink szerint a tárgyalások megakadtak.

Az első félidőben a házigazdáknak ment jobban a játék, és meg is szerezték a vezetést Hornyák révén egy védelmi megingást követően. Erre tudott válaszolni Varga Kevin még az első negyvenöt percben. Az addig eltelt időben érződött, hogy minden játékosnak ez az első meccse idén, mindkét oldalon nagyobb volt az igyekezett, mint a labdabiztonság, de ez a felkészülés elején teljesen érthető.

A folytatásra többet cserélt mindkét gárda, a Lokiban a bajnokikon jobbára játszó játékosok helyett az eddig inkább peremembereknek tűnő futballisták léptek pályára. Ami érdekesség, hogy lehetőséget kapott Baráth Péter, a 18 esztendős támadó is, aki megjárta tavaly a korosztályos válogatottal a brazíliai vébét.

A második játékrészben még inkább domináltak a cívisek, levegőben lógott a debreceni vezető gól, ugyanakkor a házigazdák kontráiban is benne rejlett a veszély. A győzelmet végül a lokisták szerezték meg, miután Adeniji kiharcolt magának egy helyzetet, majd átemelt a kifutó kapus fölött.

A szombati meccs arra volt jó, hogy az újonnan kinevezett vezetőedző félig élesben is lássa, mire képes a társaság. A következő edzőmeccsre szerdán 13 órától kerül sor, akkor a Békéscsaba lesz a DVSC ellenfele Pallagon.

Az összecsapást itt teljes egészében megnézhetik:

HBN

Edzőmeccs

Nyíregyháza Spartacus – DVSC 1–2 (1-1)

Nyíregyháza. Vezette: Sándor.

Nyíregyháza: I. félidő: Nagy M. – Matyi, Talabér, Végső, Csilus – Patvaros, Forgács – Szinanovics, Kártik, Gyurján – Hornyák M. II. félidő: Fadgyas – Magyar G., Szekszárdi, Pejovic, Bálint – Svedyuk, Papp M. – Boda, Ötvös B., Tóth Á. – Kovács N.

DVSC: I. félidő: Kosicky – Kusnyír, Kinyik, Szatmári, Ferenczi – Bódi, Csősz, Tőzsér (Haris, 33.), Varga K. – Szécsi, Trujics. II. félidő: Hrabina – Bényei, Pávkovics, Belényesi, Ferenczi – Bereczki, Haris, Baráth, Kundrák – Adeniji, Pintér.

Gól: 1-0 Hornyák (27.), 1-1 Varga K. (33.), 1-2 Adeniji (73.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában