Egy hónapot is csúszhat a Tottenham Hotspur új stadionjának átadása

London – Egy hónapot is csúszhat a Tottenham Hotspur új stadionjának átadása, így a londoni labdarúgócsapat a következő bajnoki idény elején három vagy négy mérkőzésen idegenben léphet pályára.

Daniel Levy, a Tottenham elnöke az angol sajtóban elmondta, a múlt héten találkozott a klub szurkolóinak képviselőivel, akiket tájékoztatott, hogy a közelmúltban a rossz időjárás és az erős szél miatt nem tudták tartani a munkálatok ütemtervét. Ennek következtében a stadiont valószínűleg nem tudják átadni az augusztus 11-i bajnoki rajt előtt, és a szezon első három vagy négy mérkőzésén idegenben kell játszaniuk.

A Premier League-hez március közepéig kell eljuttatniuk a kluboknak a bajnoki ütemezéssel kapcsolatos esetleges kéréseiket, majd egy számítógépes rendszer annak ismeretében összeállítja az előzetes menetrendet.

A Tottenham a lebontott régi White Hart Lane helyén 61 ezer férőhelyes új stadiont épít, és a mostani szezonban a Wembleyben játssza hazai mérkőzéseit.

– MTI –