Egy hónap alatt száz külföldi katona halt meg Afganisztánban

Az afganisztáni háború kezdete óta először egy hónap alatt száz külföldi katona halt meg az országban – közölte kedden az AFP francia hírügynökség, saját számításai alapján.

Idén már 320 külföldi katona halt meg Afganisztánban, míg tavaly egész évben 520-an. A NATO közlése szerint a halálesetek növekedése a tálibok ellen indított akciók erősítésével áll összefüggésben.

Átlépte a lélektani százas határt az egy hónap alatt megölt külföldi katonák száma Afganisztánban – közölte az AFP, miután az amerikai hadsereg bejelentette egyik katonájának halálát. A húszéves közlegény június 24-én halt meg. Ezzel júniusban már száz külföldi katona halt meg Afganisztánban.

Egy hónap alatt száz külföldi katona halt meg

A 2001 óta tartó háború alatt most először történt meg, hogy egy hónap alatt száz külföldi katona halt meg. Egy hónappal korábban fele annyi áldozata volt az Afganisztánban szolgáló hadseregeknek. A NATO azzal magyarázta a júniusi emelkedést, hogy fokozták a tálibok elleni fellépést, és már olyan helyeken is támadják őket, ahol korábban nem hajtottak végre akciókat.

– Független Hírügynökség –