Sport

2013.03.27. 17:20

Beteg gyerekeken segítettek

Debrecen - Az Élménykülönítmény tagjai nemcsak futottak, hanem több mint egymillió forintos adományt is gyűjtöttek.

Debrecen - Az Élménykülönítmény tagjai nemcsak futottak, hanem több mint egymillió forintos adományt is gyűjtöttek.Vastag pulóverben, sálban, sapkában álltak starthoz Debrecenben az Élménykülönítmény színeiben futó sportolók a III. Rotary Félmaraton és Maraton versenyen. Sikerült azonban a telet elűzniük sok-sok lelkesedéssel, baráttal és szurkolóval, sőt a célba érés sikere mellett a futók összesen 1.116.500 Ft adományt gyűjtöttek a Bátor Tábor javára.

Aktívak voltak

A Bátor Tábor Alapítvány céljait a zászlójukra tűző futócsapat tagjai február eleje óta tréningeznek a debreceni versenyre. Már a fizikai teljesítményük, a megerőltető felkészülés és a versenytáv teljesítése is elismerendő, de nem lehet elmenni szó nélkül az egyidejűleg végzett közösségi aktivitásuk mellett sem: négy hét alatt közel 250 barátot, rokont, ismerőst állítottak egy jó ügy mellé, és gyűjtöttek adományokat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására.

A III. Rotary Debrecen Félmaraton és Maraton az első verseny volt 2013-ban, ahol az Élménykülönítmény csapata 28 futóval megjelent. A célba érkezésüket lelkes Bátor Táboros szurkolók segítették, akik nem kímélték a hangszálaikat a hidegtől, kiabálva, rigmusokkal, dobolással biztatták a sportolókat.

Az adományoknak köszönhetően a daganatos és krónikus betegségben szenvedő gyerekek a Bátor Tábor tavaszi turnusaiban meríthetnek gyógyító erőt élményterápiás foglalkozások során az alapítvány hatvani táborában.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!